Még tovább csökkennek az üzemanyagárak

Újfent olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg szerdán csak a gázolaj ára lett kedvezőbb, péntektől a benzinért is kevesebbet kell fizetni.


Szokatlan, hogy nyáron csökkennek az üzemanyagárak, ám így van. Tetemes júliusi ármérséklés után augusztus első hete is a lejtmenetről szól. Pénteken 2 forinttal csökkenti a szerdán 4 forinttal ejtett árú gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti árát a MOL - tudta meg piaci forrásokból az MTI. Az enyhítéssel a gázolaj literenkénti átlagára 353 forintra, a 95-ös benziné 371 forintra mérséklődik. Tavaly szeptember és idén január között szintén jelentős, mintegy 100 forintos csökkenést láthattunk az üzemanyagáraknál, majd drágulás következett. Az elmúlt hetek azonban újabb enyhülést hoztak, így az árak ismét távolodni kezdtek a 2012-ben adódott csúcsszintektől.
Hirdetés
Több mint három esztendővel ezelőtt, egészen pontosan 2012 januárjában a gázolajért, majd áprilisában a benzinért kellett 450 forintos átlagárat fizetni. Mivel az egyes töltőállomások között nem ritka az akár 30-40 forintos literenkénti áreltérés, a drágább kutakon - például az autópályák mentén - manapság is könnyedén össze lehet futni 400 forint feletti literárakkal. Örök érvényű tanács, hogy tankoláskor nem csak, illetve nem elsősorban annak ideje, hanem a helye a meghatározó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?