Megéri kezdő sofőrként a “T” matrica? Íme a tapasztalatok!

Egy vezetésoktatót is megkérdeztünk: biztosan jó ötlet a kezdő sofőröknek a megkülönböztetés?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdemes lehet saját maguk megbélyegzésével bajlódni a friss jogosítvánnyal rendelkezőknek? Egy vezetésoktató is elmondja a véleményét a tanulóvezető-matricáról!

A legtöbb sofőr tanulóautóban kezdte, vagy ha esetleg valahonnan volt is már korábbi tapasztalata, akkor is gyakorolt a mindkét oldalon pedálosra alakított, különleges jelöléssel ellátott járművekben. Az igazi kihívás azonban csak a jogosítvány megszerzése után kezdődik, amikor már nincs ott melletted az oktató.

Ekkor merülhet fel a kérdés: jelezzem-e a többi közlekedő felé, hogy kezdő sofőr vagyok?

Ennek először is a szabályozási hátterét érdemes körbejárni. Magyarországon, aki megszerezte a jogosítványát, bármilyen megkülönböztető matrica nélkül is közlekedhet, nem kötelező felragasztani az autójára a T-jelzést. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy érdemes-e ezt jelezni a körülöttünk közlekedők felé. Saját tapasztalataim szerint szinte felesleges a matrica, hiszen ugyanolyan jogosítvánnyal rendelkezel, mint bárki más, ráadásul egy-egy amatőrnek titulált hiba még a gyakorlott sofőrökkel is előfordul. Ha mondjuk lefulladsz a lámpánál induláskor, netán elnézel egy táblát, vagy esetleg a kelleténél lassabban haladsz, azt úgyis látni fogja az adott helyzetben mindenki körülötted, matricától függetlenül. Ebben az esetben a KRESZ előírásai szerint nem csak akkor kell türelmesnek és megértőnek lennie a többi közlekedőnek, ha jelzed, hogy kezdő sofőr vagy. Ha pedig nem hibázol, akkor egyébként is felesleges a megkülönböztetés. Ha úgy döntesz, hogy vennél ilyen matricát, akkor fontos, hogy azt olyan helyre ragaszd fel az autódra, ahol az a kilátást, illetve az autó működését nem befolyásolja. Érdemes továbbá olyan helyre ragasztani, ahonnan könnyedén, maradandó károsodás nélkül eltávolítható. Célszerű tartózkodni a poénos, netán extra információt hordozó matricáktól, mint mondjuk a rózsaszín, magassarkú cipővel díszített változat, ezek ugyanis tovább növelik az esélyét, hogy balul süljön el a matrica használata.

Milyen hátrányokkal járhat egy ilyen matrica használata?

Nem kell sokáig kutakodni az interneten, hogy negatív tapasztalatokra bukkanjunk. Több fórumon is szóvá tették a hozzászólók, hogy a T jelzés felragasztása után a környezetükben autózó sofőrök egy része mielőbb meg akarta előzni őket, ezzel veszélyes helyzeteket teremtve, illetve szerintük indokolatlanul dudálták, vagy villogták le őket más autósok. Olyan megnyilvánulást is találni, amelyben egy sofőr kifejti, hogy sohasem parkol olyan autó mellé, amelyen tanuló matricát lát: ő is előítéletekkel rendelkezik a kezdő sofőrökkel szemben.

Ennek ellenére egyértelmű többségben vannak, akik épp az ellenkezőről számolnak be.

A legtöbb ilyen hozzászólás mégis inkább pozitív az interneten, még akkor is, ha a legtöbb esetben nem érzékeltek változást a kezdő sofőrök a matrica használata közben, és utána. Olyan tapasztalatok is akadnak, amelyekben azt írják, hogy nagyobb részt türelmesebbek voltak velük a közlekedőtársaik, ha látták a matricát, még akkor is, amikor hibákat követtek el. Sokan akkor használtak ilyen matricát, amikor hosszabb kihagyás után, mondjuk évekkel a jogosítványuk megszerzése után először ültek autóba. Ebben az esetben azonban jobb megoldás lehet egy-két felfrissítő órát vásárolni, netán elmenni gyakorolni egy tapasztaltabb ismerőssel. A matrica ugyanis nem tud segíteni, ha valamiben nem vagy biztos, illetve azt sem veszi észre, ha visszatérő hibáid vannak, amik rossz beidegződésekhez vezethetnek, ezáltal akár később, gyakorlott sofőrként is okozhatnak veszélyes helyzeteket.

Megkérdeztünk egy vezetésoktatót is

Két kérdést tettünk fel a témával kapcsolatban Majoros Gabriella gépjárművezető szakoktatónak. Az oktatóval nem beszéltünk össze, tehát nem látta a cikk eddigi tartalmát a válaszadás előtt, ahogy én sem ismertem az ő álláspontját a fentiek összegyűjtésekor.
Hirdetés

- Mi az Ön tapasztalata, a tanulóvezetőkkel a normál tanulóautókban türelmesebbek, elővigyázatosabbak, figyelmesebbek a sofőrök Magyarországon, netán épp az ellenkezője és pont hogy türelmetlenebbek, indulatosabbak; zavarja őket a tanulóvezetők, illetve kezdő sofőrök jelenléte?
Hirdetés

- Egy kicsit messzebbről kezdeném a témát. Ha valaki levizsgázik autóvezetésből, akkor egy teljes értékű vezetői engedélyt kap, tehát a vizsgabiztos alkalmasnak tartotta őt a közúti járművezetésre, bárhol Európában. Vagyis már nem tanuló, tehát nem KELL ezt feltüntetnie sehol. Ha bizonytalannak érzi magát, akkor még nem alkalmas: nem jó a járművezetői vizsgán "kettes alá"-val átmenni. Ez annál komolyabb vizsga. Persze a tanulóautó után átülni egy másik autóba új tapasztalat, időbe telik azt megszokni, de ezt lehet egy gyér forgalmú területen gyakorolni - más a kuplung, a fék, más az autó mérete, meg kell szokni. De maga a közlekedés, a szabályok nem változtak. A tanulóvezető megkülönböztetése, addig, amíg tanul, azért fontos, mert még nem tud tökéletesen végrehajtani dolgokat. Elvileg példamutatást és segítő készséget várna el a forgalomban a tanulási időszaka alatt. A szakmámban eltöltött 34 év tapasztalata azt mutatja, hogy 20-30 évvel ezelőtt még toleránsabbak voltak a T betűs autókkal, sokkal gyakrabban segítették a közlekedésben boldogulni, mint mostanság. Napjainkban amolyan megbélyegzésnek érezzük ezt, menekülnek a környezetünkből, indokolatlanul előznek, elénk vágnak - gondolván, majd az oktató megoldja, azért ül ott. Szerencsére vannak pozitív élmények, előzékeny autósok, akik lemondanak az elsőbbségről, türelmesek, ha lassabban parkolunk, vannak kedves gyalogosok, akik megköszönik, hogy elengedték őket. Az sem feltétlenül látszik kívülről, hogy a tanulónak vezetési órája van, vagy vizsgázik éppen. Lehet, hogy a vizsgázó tanulóvezető a nem toleráns járművezető manőverezésére reagál rosszul, megijed és a vizsgája emiatt lesz sikertelen. A tanuló autó közelében közlekedőknek szerintem érdemes nagyobb követési távolságot tartani - mert például a tanuló a korai óráin fékezhet hirtelen, amit az oktatója visszavenni nem tud, vagy mondjuk lefulladhat az elinduláskor, még akkor is, ha már nem egészen kezdő. Ne feledjük, a tanuló még nem tud, most tanulja. A többi közlekedő pedig már rendelkezik vezetői engedéllyel, ezért nekik több esélyük van mindent tökéletesen megoldani. Éppen ezért azt is nekik kell észben tartani, hogy miként kell egy kezdő járművezetőt befogadni a közösségükbe.
Hirdetés
- Ön szerint segít-e, ha valaki T matricát tesz az autójára friss jogsisként?
- Ha a a tanuló már jól oldja meg a különböző helyzeteket és levizsgázik, akkor méltó és egyenrangú partnere lesz a többi közlekedőnek. Akkor viszont nem kell megkülönböztetnie magát a többiektől. Lehet egy vezető bizonytalan, pl. egy idegen városban, ahol nem tud rutinból, megszokásból vezetni, forgalmi rend változáskor, tereléskor, de ez nem feltétlen jelent friss jogosítványt. A bizonytalan járművezetőt segíteni kell, vagy óvatosan elkerülni, de nem ledudálni és megijeszteni, bántani. Amit tanácsolnék a kezdőknek: emlékezzenek az oktatójuk szavaira, közlekedjenek a jobb szélső sávban, ha lehetséges, és vezessenek úgy, mint amikor a legjobb formájukban voltak a vizsga előtt. Kipróbálhatják mindezt felragasztott T betűvel is és másnap anélkül. Aztán majd eldöntik, érdemes-e matricázni. A kezdő vezetők tapasztalatom szerint 1-2 évvel és pár ezer kilométerrel a vizsga után mondhatják el magukról, hogy már tanultak eleget. Ez lesz az az idő, amikorra igazán beérnek. De mindenkinek volt az életében olyan, amikor először tehetett meg valamit egyedül. A szülei nélkül ment kirándulni, a szülei elengedték strandra, kerékpározni stb. Nagy élmény és felelősség érzésével jár. Én manapság nem ajánlom a kiragasztott T betűt. Sok-sok éve azonban, amikor az én jogosítványom volt friss, a Ladánkra édesapám felragasztott szigetelőszalaggal egy T betűt, ám később, amikor ő ment el vele, el is felejtette ezt. Aztán este elmesélte, hogy milyen rendesek voltak vele Budapest belvárosában a többiek. Mikor hazajött és beállt a garázsba, akkor vette észre, hogy a jelzés kint maradt a kocsin. Jót nevetett saját magán, de örült is, mert tudta, hogy velem is így bánnak majd, ha elviszem a kocsiját. De akkor 1987-et írtunk.
Hirdetés

Mi legyen tehát a T matricával?

A fentiek fényében feleslegesnek tartom a matricát, inkább azt javaslom, hogy szabadidődben, amikor nem kell sietned sehová, gyér forgalomban, mondjuk hétvégén ülj be az autódba, akár egyedül, akár egy tapasztaltabb ismerőssel, rokonnal, és gyakorolj. Ha nem áll rendelkezésre ilyen ismerős, akkor nem szégyen venni néhány órát, egy vezetésoktatóval gyakorolni. Ez hasznosabb, mint megkülönböztetni magad a forgalom többi résztvevőjétől egy matricával, ami abban biztosan nem fog segíteni, hogy jobb sofőrré válj. Forrás: Traffix.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?