Néhány limitált modellt leszámítva, amilyen a Senna vagy a P1 volt, a McLarenek csúcsát eddig a 720S jelentette. A 2017-ben bemutatott modellt most lecserélik a 750S-re, amely láthatóan ugyanazokon az alapokon nyugszik, de az alkatrészei 30%-a új fejlesztés.
Az újdonságba is a jól ismert négyliteres, sík főtengelyes V8-as, az M840T kerül, de a 765LT könnyebb dugattyúit kapja, és a turbónyomás csúcsértékén is növeltek, így a teljesítménye, ahogy az a típusjelzésből is sejthető, kerek 750 lóerőre nőtt. Az autó tömegéből könnyebb ülésekkel, felnikkel és műszerfallal tudtak 30 kilogrammot lefaragni, így az új nagyszériás csúcsmodell üresen csupán 1277 kilogrammot nyom.
A végeredmény valamivel jobb dinamika: 2,8 másodperc alatt érhető el a 100 km/h, 7,2 alatt a 200 km/h, 19,8 másodperc kell a 300 km/h eléréséhez, a végsebesség pedig 332 km/h. A kupé mellett nyitható tetejű Spidert is kínálnak, ez 1326 kilós üresen, így száz feletti tempókra néhány tizeddel hosszabb idő alatt gyorsul.
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Érdemi fejlesztés még az új hátsó szárny, amely egyrészt nagyjából 20%-kal nagyobb felületű, így több leszorítóerőt termel, másrészt viszont nagy sebességnél az F1-ben használt DRS-hez hasonlóan csökkentik a szögét, így fokozva az elérhető sebességet.
Egy csomó tövábbi, kisebb változtatást is végrehajtottak az autón a 720S-hez képest. Így közvetlenebb lett a kormányzás, gyorsabb az első tengelyt emelő rendszer, korszerűbb a fedélzeti számítógép, és már az alapkivitel is drótnélküli telefontöltővel érkezik.
A fejlesztések persze nincsenek ingyen: bár pontos árat még nem mondtak, a brit Autocar szerint durván 10%-kal lesz drágább a 750S az elődjénél, ami 250 ezer font, azaz 107 millió forint körüli nettó árat jelent. Az első példányokat várhatóan szeptemberben kaphatják meg új gazdáik, de úgy tudjuk, már a teljes idei gyártási mennyiséget előre lefoglalták, sőt, már a 2024-es példányok jelentős részének is van gazdája.
-Hirdetés -






