Az elmúlt egy évben a Chery felpörgette az európai terjeszkedést, amit mi, magyarok is tapasztalhatunk. Itthon ugyanis forgalomba kerültek a kínai óriáshoz tartozó Omoda és Jaecoo modellek, nemrég pedig azt is bejelentették, hogy az anyavállalat termékei is elérhetővé válnak - méghozzá az idén. A Vuhu székhelyű gyártó viszont itt nem áll meg. Újabb márkát hoznak Európába, amely az elérhetőbb árú autók piacán kívánja megvetni a lábát. Ez a Lepas névre hallgat.
És itt jönnek képbe a Volkswagen által bezárásra ítélt gyárak. Az ügyre rálátó, ám neve elhallgatását kérő személy úgy nyilatkozott, közel a megállapodás a két fél között - írta meg az Automotive News Europe. A portál mindkét félt megkereste, ám választ csak a Chery adott. Válaszukban leírták, valóban tárgyalnak egy németországi gyár átvételéről, de a VW-t nem nevezték meg. Ezzel szemben a német óriás sajtószóvivője nem kívánta kommentálni az értesüléseket.
A Reuters már januárban arról számolt be, a kínaiak dobhatnak mentőövet a bezárásra ítélt létesítményeknek, ám akkor még nem neveztek meg egyetlen ázsiai gyártót sem. Akkor arról írt a portál, a drezdai és az Osnabrückben található üzem kerülhet ázsiai kézre, ezt pedig az újabb értesülések sem cáfolják. A Chery és a Volkswagen üzlete a dolgozóknak mindenképpen előnyös lenne, hiszen megmenekülhetne a munkahelyük, a kínaiak kevesebb vámot kellene fizessenek, míg a német fél valamelyest megbékíthetné a felháborodott szakszervezeteket.
Gratulálok Németország, jól csinálod!