Motoroscsajos naptár az árvízkárosultak javára

Jótékonysági naptár motoros csajokkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jótékonysági célból készült az a 2011-es naptár, amely valódi, ízig-vérig motoros lányokat állított a kamera lencséje elé.

Még a hideg tavaszi napokon merült fel egy saját naptár ötlete egy elsősorban motoros hölgyek által olvasott és látogatott fórum[/url]on. Különböző „motoros nőket” ábrázoló fotók adták az ötletet, de ezeken a képeken gyakran hivatalos modelleket látunk, akik valójában nem értenek a motorozáshoz. A hölgyek által megálmodott naptárban azonban igazi motoros nők pózolnak a kamerának, többnyire a saját motorjaikon. Ez eredetileg csak privát használatra készült volna, ki-ki saját szeretteit szerette volna meglepni vele. Aztán jött az országos özönvíz, és a lányok úgy gondolták, hogy a naptár elkészítésébe fektetett munkájukkal akár segíthetnének is azoknak, akik szerencsétlenül jártak.

...az első, konszolidáltabb fotósorozat után bevadultak a stylistjaink, és mindenkiből dögös vampot varázsoltak


A fórum tagjai közül hamar összegyűlt a tizenkét „modell”, lett fotós, sminkes és fodrász is. Megkezdődött a szervezés, tervezgetés, hogy ki melyik hónapot vállalná el, hogyan kellene felöltözni, milyen kiegészítőkre lesz szükség. Az ötlet megszületését aztán hamarosan követte a megvalósítás, a lányok egy egész napot töltöttek a stúdióban.

„Eredetileg volt egy tematika. A hónapoknak megfelelően húsvéti nyúlnak, pancsoló kislánynak meg télanyónak öltöztek volna be a csajok. De az első, konszolidáltabb fotósorozat után bevadultak a stylistjaink, és mindenkiből dögös vampot varázsoltak, úgyhogy dőlt az egész rendszer. Persze senkinek sem volt ellenére, hogy készült róla pár olyan fotó, ami eddig soha!„ – árulta el az egyik résztvevő. A lányok többsége úgy érezte, kicsit többet mutatott meg magából, mint amennyi eredetileg tervben volt, az első visszajelzések alapján még így is ízlésesek és jól sikerültek a képek.

Van négygyerekes családanya, és (jelenleg még) egyedülálló fiatal lány is a képeken


[kepallobal=467196]Készülnek a motorok is...[/kepallobal] Eredetileg tizenöt lány jelentkezett, de a fotózás napján csupán tizenegyen tudtak elmenni. Szerencsére betoppant egy kíváncsiskodó... aki miután engedélyt kért a főnökétől, maga is beöltözött. Ő egyébként rendőrségi helyszínelő! A legkülönfélébb munkakörökből, nagyjából egyenlő arányban szerepelnek a naptárban a huszas éveik elején-, és a harmincas éveik végén járó lányok. Van négygyerekes családanya, és (jelenleg még) egyedülálló fiatal lány is a képeken.
A naptárt teljesen önerőből készítette a lelkes csapat. Összedobták a stúdió és a nyomdaköltséget, a fotós pedig ingyen fotózott. Egyelőre 150 példányt nyomtak, amelynek körülbelül harmada kerül majd a "naptárdívák" családtagjaihoz. Vásárlóként számítanak minden olyan motorosra, akik amúgy is szoktak motoros naptárat vásárolni.

...azt remélik, hogy minden segíteni szándékozó emberre is számíthatnak


Mivel azonban a bevételből segíteni szeretnének, azt remélik, hogy minden segíteni szándékozó emberre is számíthatnak, aki rá tud szánni 2500 Ft-ot arra, hogy egy szerencsétlenül járt felsőzsolcai családnak kicsit könnyebb legyen.
A naptár az interneten és a nagyobb motoros rendezvényeken kapható. A szereplők az összegyűlt pénz első részét várhatóan ősszel egy közös motoros túra keretében juttatják majd el a kiválasztott családnak – akik az egyik tag édesanyjának voltak a tanítványai -, a második részlettel pedig karácsony környékén szeretnék meglepni őket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?