csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapMozgás közben a Polestar 1!

Mozgás közben a Polestar 1!

Elkezdődtek a Polestar 1 dinamikus tesztjei, amelyről a Volvo almárkája egy videót is mutatott.




Mondhatni célegyenesbe ért a Polestar első önálló típusának a fejlesztése, hiszen már az utakat falja a hibrid sportautó. A tesztről szóló videóban megmutatják, hogy milyen feladatokat végeznek el az autón. Többek között kalibrálják az összkerékhajtás nyomatékelosztását, vizsgálják a kezelhetőséget és az autó viselkedését 220 km/h feletti sebességnél. Utóbbit simán eléri, hiszen a Polestar 1 teljesítménye 600 lóerő és 1000 newtonméter a forgatónyomatéka, szóval nem véletlenül neveztem elsősorban sportautónak. Viszont a tesztsofőrök vezetője, Joakim Rydholm már GT-nek nevezi, és elsősorban a könnyű vezethetőséget, illetve a mindennapi használhatóságot jelölte meg, mint az egyik legfontosabb szempont az autó karakterét illetően.


[BANNER type="1"]



Ezt a teljesítményt egyébként egy négyhengeres, turbófeltöltéses erőforrás és két villanymotor együttes munkája eredményezi, potom 155 ezer dollárért, ami körülbelül 45 millió forintot jelent. Bár ezt az összeget még nem erősítették meg a gyáriak, úgyhogy csak az előzetes pletykák alapján lehet következtetni rá. Nézzétek meg, mit kínál ennyiért a Polestar!

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek