Mutatjuk az év kedvenc témáit

Top 12: ezekre kattintottatok a legtöbbet 2021-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sűrű és fordulatokkal teli éven vagyunk túl. Volt itt nyitás, zárás, autópiaci erősödés és újabb lejtmenet. Nézzük hát, melyek voltak az év legtöbbeket vonzó cikkei nálunk!

Az év utolsó napja jó eséllyel nem hoz már áttörést, mindent felforgató újdonságot, így hát megnézhetjük, melyek voltak az év legtöbbeket vonzó autós témái. Íme a hónaponkénti bontás, természetesen a linkekkel a továbbra is olvasható tartalmakhoz, meg persze azokból egy kis összefoglaló a szilveszteri virsli mellé és az éjféli koccintást megelőzően. Január: az internetezőket leginkább érdeklő autómárkákat mutattuk, a Google találatai szerint, s kevéssé meglepő módon az jött ki, hogy a legtöbben a legtöbbet eladó márka, azaz a Toyota autóira keresnek rá. Globálisan. Ugyanakkor vannak érdekes területi eltérések: Észak-Amerikában például még mindig a Ford foglalkoztatja leginkább a vevőket, akik aztán leginkább az F-150 pickupot veszik. Európában a 2019-es globális listát is vezető BMW a legtöbbeket érdeklő autómárka a 2020-as adatok szerint, míg Ománban és Kambodzsában a Lexusra kerestek rá a legtöbbször. További infók januári cikkünkben.
Hirdetés
Február: az egyedi gyártású, 10 évig el sem adott Maybach története volt a vezető anyag. A Maybach eleve nem egy tucatautó-gyártó, egy még kisebb manufaktúra azonban kétajtós kupét készített a négyajtós 57S limuzinból. Eredetileg 100 példány építését tervezték, végül 10 sem jött össze, így igazi kuriózumról van szó. Az eredetileg Moammer Kadhafi líbiai elnök számára épített, ám általa bukása miatt már át nem vett autót az év elején - akkori árfolyam szerint - 330 millió forintért hirdette egy kereskedés, ez az autó ritkaságához és fényűző kivételéhez, valamint V12-es, 640 lóerős, 1000 Nm nyomatékú benzineséhez mérten talán nem is túlzó - további képek róla korábbi cikkünkben. Március: vajon egy Lada Niva még mindig kívánatos? Nagyon úgy tűnik, hogy igen, ráadásul úgy is, hogy a cikkünkben mutatott, sokakat vonzó reklámvideóban nem is a már 4x4 néven kínált és a már a hazai piacról is kifutott klasszikusról van szó, hanem a GM-mel közösen készített modernebb, ám sokkal szerényebb terepképességű szabadidő-autóról. Orrában ugyanúgy egy mindössze 1,7 literes, 80 lóerős szívó benzines dolgozik, de utastere modernebb ülések mellett már akár navigációs rendszert is adhat. Ha kíváncsi vagy az említett videóra, nézd meg márciusi cikkünkben!
Hirdetés
Április: 630 ezer kilométer egy Suzuki Vitarában. Kevéssé meglepő, hogy az esztergomi gyártású, a hazai piacon megjelenése óta a legnagyobb példányszámban fogyó modellnek számító Suzuki Vitarából van extrém sokat futott példány, s mivel cikkünk óta senki sem kopogtatott, hogy az ő autójában több a kilométer, sanszos, hogy az éves átlagban 100 ezer kilométer felett futó, még 1,6-os szívó benzines példány valóban a legtöbbet futott. Vajon mi minden történt vele ennyi idő alatt, vajon mennyire elégedett vele tulajdonosa, milyen volt a próbakörön? Olvasd el áprilisi cikkünkben! Május: drágább, de tisztább üzemanyag érkezett az egyik kúthálózathoz. Nevezetesen a Shell vezette be, hogy némi felárért az üzemanyag-felhasználás szén-dioxid lábnyomának ellensúlyozását kvázi megvehetik az autósok, ugyanis az olajtársaság a befolyó összegből olyan programokba fektet, amelyek a keletkező üvegházhatású gázok elnyelésében szerepet játszó ökoszisztémák védelmét, helyreállítását és létrehozását támogatják. Vajon mennyi volt ez az összeg? Májusi cikkünkből kiderül!
Hirdetés
Június: a 4,5 literes fogyasztás nyomában, egy Ford Pumával. "Hogy a fenébe tud ez 4,5 litert fogyasztani?" tettem fel a kérdést az 1.5 TDCi motorral szerelt kis crossover kapcsán, pedig a megfejtés nem olyan bonyolult. Az 1.5 TDCi motor elég takarékos, a nagyobb Focust, de még akár a már csak hibrid kombiként elérhető, lassan úgy is kifutó Mondeót is jól mozgatta. A Pumát pedig kifejezetten dinamikusan, s ha csak egy kicsit is józanul vezetjük, bizony bemegy az étvágya 5 liter alá is. Ráadásul a Pumát elég jó vezetni. Ha kíváncsi vagy rá részletesebben, nézd meg júniusi cikkünkben! Július: befutott a Dacia Duster frissítése, megjelent az árlistája. A Vitarához hasonlóan itthon is népszerű, Európa egészét tekintve még kelendőbb (és persze méretesebb) SUV új dizájnelemeivel és már akár vezeték nélküli Apple CarPlay-t is tudó infotainment rendszerével mindenképp naprakészebb lett, kínálatába pedig az EDC duplakuplungos automata váltó is megérkezett. Alapára júniusban 3,899 millió forint volt, azóta a forint gyengülése miatt 200 ezer forinttal emelkedett. A többi verzió júliusi ára akkori cikkünkben látható, azóta már teszteltük is a friss automata verziót. Augusztus: milyen Kia Ceedet kapunk egy Suzuki Vitara áráért? A kérdést természetesen egy cikkben válaszoltuk meg, ez pedig kevéssé meglepő módon sokak számára érdekes volt, hiszen ahogyan arról már most is írtunk, a Vitara nem csak szegmense, a piac kedvence is, a Ceed pedig szintén egyre kelendőbb a kompakt modellek sorából. Vajon mit és mennyiért adnak, illetve adtak az akkori árak szerint? Augusztusi cikkünkből kiderül, ám azóta frissült a Ceed (lásd plug-in hybrid kombijának tesztjét itt) és persze az árak emelkedése a Suzukit sem kerülte el teljesen. Szeptember: megnéztük, hogy a Duster vagy a Vitara éri-e meg jobban. A válasz persze nem egyszerű. Alapáron a Duster olcsóbb, de jóval szerényebben felszerelt, ugyanakkor méretesebb. Ha viszont automata váltósat szeretnénk, az már a Vitarából nem csak olcsóbb, hanem jobban is felszerelt lesz, ugyanakkor továbbra is kisebb autóról van szó. A Duster nem csak nagyobb, jobb terepszögeivel, nagyobb hasmagasságával és az összkerekes dízel terepfokozatnak is beillő rövid első fokozatával ügyesebb terepen. Ha kíváncsi vagy részleteikre, nézd meg szeptemberi cikkünket, de itt is hozzá kell tegyük: azóta az árakban volt némi emelkedés, ám az arányok alapvetően nem változtak. Október: "Tegyük végre a helyükre a kamionosokat!". Sokan voltak e témára is kíváncsiak, a kissé - szándékosan - becsapós cím valójában nem kifejezetten a kamionosoknak szólt, hanem inkább a többieknek, hogy kezelje őket mindenki a helyén, magyarán legyünk empatikusabbak. Nézzük meg, miért is vannak úton, gondoljuk végig, miért is vannak úton, mit látnak az útból, stb. Ezt a cikket is érdemes végigolvasni!
Hirdetés
November: "Dacia Duster az Audi RS Q8 ellen! A nap videója!" Az év végéhez közeledve egy kis könnyed tartalom. Vajon a piac legolcsóbb kompakt SUV-ja, pontosabban annak dízel és összkerekes verziója, vagy a V8-as motorral szerelt, 600 lóerős, 800 Nm nyomatékú Audi RS Q8 lesz a gyorsabb egy versenyen? Mielőtt választ adnál, gondolod végig, hogy milyen versenyeket tudsz elképzelni két összkerekes autó között! Aztán pedig kattints a novemberi top cikkre és nézd meg a videót! December: "Rendelhető a Dacia Jogger, íme az árai és részletei" - írtuk december elején, s a Dacia új, ráadásul a nagycsaládosok körében az eladásokat magasan vezető Lodgynál is olcsóbb, Jogger névre keresztelt, szabadidő-autósított egyterűje szó szerint szétszakította az internetet. Tényleg jó árat kapott, a hétüléses és légkondis verzió is 5,5 millió forint körül megkapható, ami a nagycsaládosok számára 2022 végéig 3 millió forintos vételárat jelent. A Jogger, aminek alapját az új Sandero adja, ennyiért szinte ajándék lesz, de állami támogatás nélkül is jó ajánlat. Részleteit ismerd meg a hó eleji cikkünkből!
Köszönjük, hogy velünk voltatok, olvastatok és néztetek minket 2021-ben, találkozzunk 2022-ben is!

Sikeres és boldog, egészséggel teli új évet kívánunk!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?