Ne várj az autóvásárlással! Most lépj, ha autót vennél!

Fizetett hirdetés

Lassul a használt autók árának emelkedése, de az új autók még mindig drágulnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre kevesebben mernek belevágni az autóvásárlásba, és ez az árakon is kezd meglátszani.Aki viszont belevág, nagyobb összegű hitelt vesz fel hozzá. Na, de mennyi kölcsön kell most egy autóhoz?

Csökkenő kereslet
Hirdetés
Egy évvel korábban az autógyártás nehézségei miatt volt hangos a sajtó. A chiphiány és egyéb alkatrészbeszerzési nehézségek miatt hónapokat kellett várni egy új autóra. Ez a tendencia továbbra sem változott sokat. Bár látszik már némi javulás, a legkedveltebb kategóriákban továbbra is hosszú a várakozási idő. A legtöbben a családi kombi autókat keresik, és a szakemberek szerint a következő fél évben itt nem fog számottevően javulni a helyzet. Az autógyártás gyengélkedése miatt sokan inkább körbenéztek a használt autók között, ez pedig nem várt mértékben nyomta fel a használt autók vételárát. Akik eredetileg új autót szerettek volna, azok a használt járművek között is a fiatalabbakat keresték, így a 3-5 éves autók ára különösen megugrott. Akik viszont korábban ebben a kategóriában kerestek autót, azok kénytelenek voltak a régebbi típusok felé fordulni, és közben külföldről is egyre idősebb autókat hoztak be az országba. A használt autók átlagéletkora jelenleg 15 év körül mozog. Mostanra viszont a lakáshitelek piacán megfigyelhető lassulás elérte az autópiacot is. A vevők jobban meggondolják, hogy vegyenek-e most autót, és ha a vásárlás mellett döntenek, érzékenyebbek az árra is. Míg az új autók ára továbbra is markánsan emelkedik, addig a használt autóké lassul, és néhol már csökkenést is mutat. A használt autók ára 2022 novemberében már több mint 1%-kal, decemberben pedig 0,5%-kal volt kevesebb, mint az előző hónapban.
Új autó vagy fiatal használt?
Ez egy komoly dilemma lehet azok számára, akik inkább új autóra pályáztak. Egy SUV ára könnyen ugorja át a 10 millió forintos határt, és ugyanazért az összegért, amit ki kell érte fizetned, a 2-3 éves használt autók között már egy magasabb, akár prémium kategóriát is megvásárolhatsz vagy több extrát kaphatsz. Sokan azért szeretik az új autót, mert maguk választhatják ki az autó színét, és a felszereltségét is testre szabhatják. Ők ülnek bele először, és biztosan nem derül ki róla, hogy korábban törött volt, vagy rosszul bántak a motorral. Ráadásul a gyártók gyakran 4-5 év garanciát is adnak az új autókra. Ha viszont fiatal autót vásárolnál, akkor ugyanaz az összeg elég lehet egy magasabb kategóriájú autóra vagy több extrára is. Viszont ezekről nem te döntesz, az autó már készen van. Mivel fiatal használt autó kevés van a piacon, nem nagyon van lehetőséged válogatni. Ugyan az autó szervizkönyvét megkapod, de nem tudod pontosan, hogy hogyan használták, és a garancia is sokkal rövidebb rajta. Azt is érdemes figyelembe venned, hogy mennyire lesz eladható az autód később. Lehet, hogy az új autó mellett döntesz, ami friss és ropogós, de hiányzik belőle néhány fontos extra, ami miatt később nehezebb lesz eladnod. A használt autód pedig lehet, hogy tele van hasznos funkcióval, de mire eladod, még idősebb lesz. Mindkettő lehet tehát remek vétel, de neked kell eldöntened, hogy mik a számodra fontos szempontok.
Várjak vagy ne várjak?
Ez továbbra is kérdés. Elhalasszuk a vásárlást vagy ne? Ha csak az autóárak szempontjából vizsgáljuk meg a kérdést, akkor azt mondanánk, hogy ne várj. Ha új autót szeretnél, akkor nem érdemes, mert az árak emelkedése még csak nem is lassult az utóbbi hónapokban. Ha pedig használt autót választasz, akkor szintén nem érdemes várni, mert az árak számottevő csökkenése még itt sem várható. Ettől persze nem kell azonnal az autókereskedésbe rohanni, mert más – nem kevésbé fontos – szempontok is vannak.
Milyen kölcsönt kaphatok?
Új autót akár lízingelni is tudsz. Használtat is, de az általában valamivel bonyolultabb, például mert megkötik az autók maximális korát. Ha lízingelsz, akkor az autó a lízingcég nevén van, amíg ki nem fizeted az árát. Cascót is kötnöd kell az autóra, bár ezt egyébként is érdemes. A legtöbben autóhitelt vesznek fel az autójuk megvásárlásához. Ennek előnye, hogy szabad felhasználású, így az autóvásárlás és a hitelfelvétel valójában nincs összekapcsolva. A pénzt másra is elkölthetnéd, és nemcsak az autót veheted meg belőle, hanem az átírás költségét és egyéb szükséges kiadásaidat is fedezheted vele.
Viszonylag nagy összeget felvehetsz, de ingatlanfedezetet nem kér a bank, így az ügyintézés gyors és egyszerű. A legtöbb banknál online is igényelhetsz kölcsönt. A futamidő fix, így ha már felvetted a kölcsönt, nem kell aggódnod a törlesztőrészletek változása miatt. Az autóárak emelkedésével az autókra igényelt kölcsönösszegek is nőttek. Korábban 1-3 millió forint volt a jellemző hitelösszeg, ma már 5 millió forint egyáltalán nem meglepő. Személyi kölcsön keretében a maximum összeg 10 millió forint, de a legtöbb banknál legfeljebb 7-8 millió forint a plafon. A futamidő 10 év lehet, de gyakoribb a 7-8 éves maximum. Kevesebben vesznek tehát autót, de akik igen, és hitelt is igényelnek hozzá, azok magasabb összeget kérnek a banktól, mint korábban.
Hogyan válasszak jó kölcsönt?
A kereséshez hívj segítségül hitelkalkulátort. A személyi kölcsön kamata viszonylag magas, és egy 5 millió forintos hitel törlesztőrészlete 90-110 000 forint körül mozog. Nem mindegy, hogy havi 95 000 forint a törlesztőd vagy 110 000 forint. A különbség a 7 éves futamidő alatt több mint 1,5 millió forint. Egyáltalán nem mindegy hát, hogy melyik kölcsönt választod, és minél nagyobb a kölcsön összege, annál nagyobb a különbség.
Ha ennél is magasabb összeget, mondjuk 7 millió forintot igényelnél 8 évre, és ehhez 500 000 forintos havi nettó jövedelmet tudsz felmutatni, akkor 110 000 forint felett lesz a havi törlesztőd. Az UniCredit ezt a kölcsönt 111 769 forintos törlesztőrészlettel, 12,1%-os THM mellett kínálja, míg az Ersténél 122 759 forintot kell érte fizetned, ami 15,62%-os THM-et jelent. A Cetelem 129 660 forintot kér érte havonta, míg a CIB Bank 117 921 forintot. Talán arra gondolsz, hogy ekkora hitelösszegnél már megérheti szabad felhasználású jelzáloghitelben gondolkodni, de nem feltétlenül járnál jobban. A jelzáloghitelhez egy ingatlanfedezetre is szükséged lesz, azaz a bank zálogjoga a lakásodra kerülne. Emiatt az ügyintézés is hosszabb, akár 1,5 hónap is lehet, míg a személyi kölcsönt napok alatt megkaphatod. Ugyanilyen paraméterekkel a Gránit Bank 117 042 forintos havi törlesztő mellett kínál szabad felhasználású jelzáloghitelt, míg az Ersténél 121 112 forint lenne a törlesztőrészlet. Jó ha tudod, hogy itt viszont sokkal hosszabb lehet a futamidő. Ha 10 éves végig fix kamatozású jelzáloghitelt választasz, akkor a havi törlesztőrészleted már 90 000 forint közelében fog járni. Azt viszont nem árt észben tartani, hogy egy autót ritkán tartasz meg 10 évig vagy tovább. A személyi kölcsönre is igaz, hogy ha a hitelből vásárolt autót eladod, akkor dönthetsz úgy, hogy a kölcsönt tovább fizeted, de az autóért kapott pénzből részben vagy egészben elő is törlesztheted. Ezek után tiszta lappal indulhatsz. Az előtörlesztésnek rendszerint díja is van, ez legfeljebb az előtörlesztett összeg 2%-a szokott lenni. Jelzáloghiteleknél az ügyintézés itt is valamivel hosszabb, és némi költségvonzata is van. Akárhogy döntesz, gondold át alaposan, hogy szükséged van-e hitelre, és ha igen, válassz körültekintően. Ugyanez igaz az autóra is, és ha megtalálod a nyerő kombinációt, nagyon jól is járhatsz a vásárlással.
Cikkünk összeállítását a BiztosDöntés.hu segítette.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.03.29. at 12:56
    Permalink

    Annyit tennék csak hozzá, hogy gyakorlailag teljesen mindegy, milyen finanszirozási lehetőségek vannak. A kereskedő vagy szalon kapcsolatban áll egy, maximum két hitelintézettel és azok termékeit értékesítik és azok után kapják a jutalékot.
    Új autó esetében és használt autó esetében is megpróbálkoztam már azzal, hogy köszönöm szépen, de én majd elintézem a hitelezesét saját magam, kiválasztva a legkedvezőbb finanszirozási formát és intézzük így. Az eredmény mindenesetben az volt, hogy erre nincsen lehetőség és nagyon köszönik, de akkor menjek máshová.

  • 2023.04.02. at 15:56
    Permalink

    “Egyre kevesebben mernek belevágni az autóvásárlásba” Ok ez egy hirdetés. DE.
    A megoldás triviális:
    nincs a jónépnek még élelmiszerre se lassan.

Vélemény, hozzászólás?