Nézd meg az új Duna-hidat, és mondd el, milyennek tartod!

Már videón látható az új budapesti Duna-híd, te is véleményezheted!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már 2018 vége óta biztosra vehető, hogy Budapest déli részén egy új Duna-híd épül, már nem csak fotókon, videón is látható, véleményezhető is.

Bár 2018 végén rögtön két új Duna-híd is képbe került, egyelőre a déli látszik reálisabban megvalósulni. Ez érthető is, hiszen ott van rá nagyobb szükség. Hogy a Galvani utca térségében, egészen pontosan az Andor utca és az Illatos út között, a Csepel szigetcsúcson is átívelve megépítendő Duna-hídra szükség van, azt már az 1980-as évek óta szakmai konszenzus övezi. A 90-es évek elején az akkori Fővárosi Közgyűlés egyszer már döntött a megépítéséről, ám erre forrás hiányában nem került sor.
Hirdetés
Mint azt az ujdunahid.hu oldal írja, beszédes az a tény, hogy a Duna belvárosi szakaszán csaknem kilométerenként van egy híd, miközben a Duna alsóbb, Csepelt is magában foglaló szakaszán több mint 10 kilométer hosszan nincs épített átkelési lehetőség. A híd szükségessége a főváros gyűrűs-sugaras rendszerű úthálózati elrendezéséből is értelemszerűen adja magát, az Új Duna-hídhoz kapcsolódó úthálózat megépítésével születhet meg Budapest új körútja, egyben egy új városrész emelkedhet fel.
Hirdetés
A most már videón is látható - és véleményezhető - hídról már elég sok mindent tudunk: 529 méter hosszú lesz a szerkezete, 2x2 3,5 méteres forgalmi sávval az autóforgalom és 2x3,5 méteres tömegközlekedési (busz vagy akár villamos) sávval, a gyalogosoknak a híd két oldalán 1,5-1,5 méteres sáv áll majd rendelkezésére, de még 2x2,6 méter a kerékpárosoknak is jut, a híd két pilonjánál továbbá még kilátóterületet is kialakítanak. Az Új Duna-híd (egyelőre csupán így nevezik) és a kapcsolódó úthálózat megépítése a tervek szerint a Hungária körgyűrűn belüli forgalmat és a belvárosi Duna-hidakra nehezedő forgalmi terhelést is csökkenti majd. A Lánchídon, Erzsébet hídon és Szabadság hídon 30%-os, a Petőfi hídon 10%-os forgalomcsökkenéssel számolnak csupán a híd által, de ha elkészülnek a híd használatát tovább ösztönző (a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozó) forgalomcsillapítási intézkedések, akár felére csökkenhet a belvárosi hidak forgalma, naponta akár 50 ezer autóval tehermentesülhet a belváros. Ennek az az oka, hogy az M1-M7 felől az Egér úton és az Andor utcán Budapestre érkező autók a híd átadása után elkerülhetik a Rákóczi hidat, és az új hídon haladhatnak. Azáltal, hogy a Rákóczi híd délről érkező forgalma csökken, a Rákóczi híd a jövőben a Petőfi híd és az Erzsébet híd forgalmának átvételében is nagyobb szerepet tölthet be, sőt akár a Lánchíd gyaloghíddá minősítését is előremozdíthatja.
Hirdetés
A beruházás Budapest városfejlődés szempontjából legizgalmasabb térségében valósul meg: a dél-budai, dél-pesti területek az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben fejlődtek, az Új Duna-híd, a Ráckevei (Soroksári)-Dunán átívelő „kistestvére”, valamint a kapcsolódó úthálózat megépítése viszont új lendületet adhat a környéken található barnamezős területek fejlődésének. Ezáltal a híd megépítése a megfizethető lakhatási feltételek megteremtését, a rozsdaövezetek megújítását, a szabadidős és zöldfejlesztéseket is elősegíti. Az Új Duna-hídnak és a hozzá tartozó közútfejlesztéseknek köszönhetően direkt kapcsolat alakulhat ki a XI. kerület (Újbuda), a XXI. kerület (Csepel), a IX. kerület déli része (Külső-Ferencváros), a XX. és XIX. kerületek északi része (Pesterzsébet és Wekerletelep), a X. kerület (Kőbánya), illetve az Üllői út – Ferihegyi Repülőtérre vezető út között. A nyomvonal jövőbeni meghosszabbításának köszönhetően (Jászberényi útig történő meghosszabbítás) egy új fővárosi körgyűrű alakulhat ki. Mint azt a Budapesti Fejlesztési Központ által működtetett ujdunahid.hu weboldal írja, "a Dunát keresztező új híd nemcsak Budapest egésze számára jelenik majd meg emblematikus városképi elemként: jelképe lesz az itt születő új városrészeknek is.". A fejlesztés részletei itt ismerhetőek meg és véleményezhetők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?