Nincs menekvés a Magyar Közút kamerái elől!

A Nagy Testvér mindent lát: így követnek a közutasok kamerái a világ végéig, ha kárt okozol

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két közúti jelzőtáblát is megrongált a figyelmetlen kamionos, majd mintha mi sem történt volna, továbbhajtott. A Közút munkatársai azonban résen voltak, és 21 forgalomfigyelő kamerán keresztül követték a teherautót.

A figyelmetlen, kárt okozó sofőröket nem csak akkor terheli felelősség, ha egy másik járműben okoznak kárt, de a megrongált közúti táblák, és a különböző biztonságtechnikai berendezések rongálásáért is büntethető az, aki nem jelzi a balesetet. Valószínű ezt egy életre megtanulta annak a teherautónak vezetője, aki két portáltáblát is lezúzott az M0-s autóúton még múlt évben. Az esetet gyorsan jelentették, hiszen a kamion félreállt, ám mikorra a közútkezelő munkatársa a helyszínre érkezett már csak a hűlt helyét találta. A sofőr hiába csukta vissza a gémet, amellyel a kárt okozta, már nem volt menekvés, hiszen 21 forgalomfigyelő kamerán keresztül követték az útját, a szerelvényre írt weboldal segítségével pedig könnyen lenyomozták.
Hirdetés
A szállító cég képviselője a Közút dunakeszi telephelyén elmondta, a társaságot sem értesítette a vezető, de a vállalat elismerte, valóban a sofőrjük hibázott. Az MK közleményében kiemelte, a két tábla cseréje több millió forintos tétel, ráadásul a helyreállításuk idejére forgalomkorlátozást kell bevezetniük, majd azt is hozzátették, ez messze nem egyedi eset, évente több százmillió forintos kárt okoznak a figyelmetlen autósok.
Hirdetés
@magyarkozut bejegyzése
Megtekintés a Threads alkalmazásban
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?