Olaszországból érkezhetnek a kínai Omodák?

Meglévő üzemet újíthat fel a Chery Olaszországban, hogy ott gyártson autókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kínaiak Európában szeretnének autókat építeni, az olaszok pedig több járművet kívánnak gyártani. Elsőre égben köttetett frigynek tűnik, de a Chery nem sieti el a döntést, és egy egykori, Barcelonában található Nissan-gyárra is szemet vetettek.

Több egymástól különálló forrás is állítja, hogy az olasz kormány tárgyalásokat folytat a kínai Chery autógyártóval, hiszen szeretnék az országukba csábítani a gigavállalatot. A BYD-hez hasonlóan - amely éppen Magyarországon, Szegeden épít gyárat - a szóban forgó vállalat is nemrég kezdte az európai terjeszkedést, hamarosan hazánkba is megérkeznek két márkával, elsőként az Omodával.
Hirdetés
Olaszország tárt karokkal fogadná a vállalatot, hiszen éppen azon fáradoznak, hogy a Stellantison túl még egy nagy volumenben termelő autógyártót édesgessenek magukhoz, mert szeretnék elérni az évi egymillió elkészített járművet. 2023-ban a Stellantis 800 ezer darabot tudott letenni az asztalra, legutóbb 2017-ben voltak képesek egymillió fölötti darabszámot előállítani. Éppen ezért Adolfo Urso, az olasz ipari miniszter arról beszélt, egy olyan vállalatot keresnek, amely 300 ezer autó körül tudna gyártani. A Cheryn kívül az olasz kormány még további két kínai vállalattal, a Great Wall Motorral (GWM), és a BYD-val is egyeztetett, valamint a Teslát is a jelöltek között emlegetik, de hivatalosan egyik fél sem kommentálta a híreket. Az olaszok meg nem erősített információk szerint a Cheryt tartják a befutónak, de valószínűleg a kínaiak sem döntöttek még véglegesen, hiszen szóba került velük kapcsolatban a Barcelonában található egykori Nissan-gyár is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.03.14. at 12:50
    Permalink

    Olaszországnak és a Cherynek már van egy közös kalandja, a “DR Automobiles” vagy “DR Motor”, ami átlogózott Cheryket kínál kizárólag Olaszországban és elég sikeresnek mondható, már két almárkája is van, a “Sportequipe” és az “Ickx”…

Vélemény, hozzászólás?