Olcsóbb lesz a Mustang Mach-E

Az árcsökkentés mellett a Ford Mustang Mach-E-ből többet is gyártanak a jövőben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mustang Mach-e 2022-ben az Egyesült Államokban a harmadik legjobban fogyó villanyautó volt, azonban úgy tűnik a Ford az első helyre pályázik, hiszen idén már 130 ezer példányt terveznek gyártani, szemben az eddigi 78 ezerrel.

Idéntől olcsóbban is hazavihetőek az elektromos Mustangok

Bejött a Fordnak a Mustang SUV, ugyanis a kupéhoz hasonlóan a crossover is nagy népszerűségnek örvend, legalábbis az Egyesült Államokban mindenképp, hiszen a harmadik legkeresettebb villanyautó volt a piacukon. Talán mondani sem kell, hogy a dobogó első és második fokán is egy Tesla található, név szerint a Model 3 volt tavaly második legjobban fogyó villanyautó míg a Model Y az első. Nemrégiben aztán a Tesla bejelentette, hogy csökkenti a legtöbb modelljének a fogyasztói árát, így Magyarországon például megközelítőleg 3 millió forinttal lett olcsóbb a Mustang Mach-E legfőbb riválisának tartott Model Y.

Az árcsökkentés mellett még a gyártási darabszámot is növeli a Ford, 78 ezerről 130 ezerre éves szinten

A Ford érdekes módon éppen ezután a bejelentés után szintén jelezte, hogy a Mach-E is olcsóbb lesz, de a vállalat elektromos modelljeinek értékesítésével foglalkozó szakembere, Marin Gjaja elmondta, ez nincs összefüggésben a Tesla lépésével, hiszen "mi egy teljesen más termékkel egy teljesen más közeget célzunk (mint a Tesla)" - fogalmazott Gjaja. Ez a számokban annyit jelent, hogy a legolcsóbb hátsókerekes standard kiadás 900 dollárral lesz olcsóbb, míg a legdrágább GT felszereltségű összkerekes változat 5900 dollárral kerül majd kevesebbe az Államokban, de általánosságban az összes Mach-E olcsóbb lesz idéntől. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magyar piacon lesz-e hatása az árcsökkentésnek.
Hirdetés
A Ford emellett azt is bejelentette, hogy 2023-tól 130 ezer Mach-E-t gyártanak éves szinten. Viszonyításképpen 2 hónapja lépte át a gyártó a 150 ezredik példányt kétéves gyártás után, így jelentős kapacitásnövekedést jelent majd a most bejelentett változtatás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?