Öt magyarnak is szurkolhatunk a hétvégi TCR futamon

Nemzetközi porondon is debütál az első hazai TCR Alfa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hazai bázisú Unicorse csapattal, Jedlóczky L. Márkkal és az első hazai Alfa Romeo Giulietta TCR-rel hangolódtunk a hazai DTM hétvégére.


Már bőségesen a hungaroringi DTM futam hetét tapossuk, így nem csoda, hogy a hazai csapatok is elkezdték bemutatni, mivel állnak rajthoz a versenyhétvégén. Ugyanis idén nem csak a Német Túraautó Bajnokság és az F3 látogat el hazánk F1 pályájára, hanem betétfutamként a Nemzetközi TCR Bajnokság is ott szerepel az időtervben. Most a hazai bázisú Unicorse csapat mutatta be friss Alfa Romeo Giulietta TCR túraautóját, amit egy ifjú pilóta, Jedlóczky L. Márk fog terelgetni a mogyoródi aszfalton. Eddig csak a Országos Bajnokság futamain próbálták a hazánkban egyedülálló versenyautót, most eljött az idő, hogy nemzetközi porondon is bizonyítsanak. A csapat célja az autó megismerése és a versenykilométerek gyűjtése.
Az Alfa Romeo nagy visszatérője a túraautózás világába a Giulietta TCR. A friss olasz pályaautókat a gyár megbízásából egy kis olasz manufaktúra, a Romeo Ferraris készíti fel. Mindössze 10 darabot terveztek gyártani belőlük, de ezt a számot már most átléphették bizonyos források szerint. A gyári modellnél jóval szélesebb Giulietta csupán néhány külső jegyében hasonlít az utcai modellre. A lehető legtöbb helyen kikönnyítették, és mindent a TCR szabályzatai szerint hangoltak. A gyári motor helyett a 4C alumínium motorblokkját kapta, a 2,0 literes mezőnyben egyedüliként 1,75-ös négyhengeres turbós már 350 lóerőt teljesít. Elöl hajt, de kapott mechanikus diffizárat, a hidraulikus fékrendszer elöl 6, hátul 2 dugattyús féknyergekkel lassul. Ahogy megannyi versenytársában, az Alfában is 6 fokozatú Sadev szekvenciális váltó dolgozik, ami kormányról is kapcsolható.
Hirdetés

A visszatérés pedig sikeres, hiszen háromszor nyertek már a TCR-es Alfákkal futamot idén is. Nem csoda, hogy mikor meghallották az új Alfa Romeo túraautó érkezését a hazai Unicorse csapatnál, az elsők között rendeltek belőle. Az idei első gyorsasági tesztnapon már pályájára is vitték az akkor még mindenféle matrica nélküli, gyönyörű vörösben pompázó pályaautót. Most az egyre erősödő TCR sorozat a cél, ahol másik két Alfa Romeo Giulietta TCR is található a mezőnyben. Jedlóczky L. Márk hozzátette, hogy célja minél jobb eredményt elérni az időmérőedzésen, és hatalmas dolog neki példaképével, Michelisz Norberttel egy mezőnyben menni. Ugyanis hazánk egyik legismertebb versenypilótája is részt vesz a hazai futamon, ahol persze az általa alapított M1RA csapat pilótáinak is szurkolhatunk, köztük Tassi Attilának. Sőt, a Zele Racing SEAT-ját Ifj. Ficza Ferenc hajtja majd most hétvégén a Hungaroringen, ötödik magyarként pedig Bernula Istvánt köszönthetjük majd, az osztrák STARD által fejlesztett Kia cee'd volánja mögött.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?