Ötajtós sportos Ford újdonságok Los Angelesben

Ötajtósként is jön a Ford Fiesta ST

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frankfurtban már láthattuk a Fiesta ST tanulmányt, most pedig ismét, de immát ötajtósként, a hasonló Focus ST mellett.


A Fiesta ST önmagában nem újdonság, hiszen a Frankfurti Autószalonon már láttuk koncepcióként, háromajtós karosszériával és 180 lóerős, 1,6 literes EcoBoost (közvetlen befecskendezéses, benzines turbó) motorral. A koncepció státuszon még mindig nem lépett túl a kis méregzsák, ami immár nem is olyan kicsi, ugyanis (ahogyan az várható volt) két ajtóval gyarapodott: ötajtós lett.
Miként az Frankfurtban kiderült, az elsőkerékhajtású sportos kisautó 7 másodperc alatti 100 km/órára gyorsulást és 220 km/órás végsebességet tartogat, miközben kedvező fogyasztást ígér. Raliautós utasterébe Recaro versenyülések kerültek, karosszériája kívülről az Aston Martin mintára tátott szájú hűtőmaszkkal csaknem teljesen egyedi.
[BANNER type="1"]

Az ötajtós Fiesta ST mellett természetesen megjelent a szintén ötajtós Focus ST is Los Angeles autószalonján, ez utóbbi azonban már szériamodellként. Ennek ellenére nem tudtunk meg többet róla, mint Frankfurtban.
A többi Focushoz mérten 10 milliméterrel ültetett futóművű ST továbbra is elsőkerékhajtású, sperrdiffi helyett várhatóan csak elektromos nyomatékvezérlés kerül majd bele, de a gyáriak szerint a változó áttételű kormányművel így is versenyautósan lesz terelhető a 2,0 literes EcoBoost motorjának 250 lova. Noha a Focus ST Európában a praktikus kombi karosszériával is színre lép majd, az Egyesült Államokba a sportkompaktot is kizárólag ötajtósként tervezi bevezetni a Ford.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?