A szokásos frissítéseken túl új felszereltségi szinttel bővül a Corolla Cross kínálata, de az ígéretek szerint a ráncfelvarrott verzió menetkomfortban is többet kínál majd.
A múlt évhez képest jelentősen többen kerestek a használtautó-piacon elektromos és hibrid hajtású gépjárműveket, legalábbis ez derül ki az egyik portál kimutatásából.
Már elérhető a Motorsport Mánia legújabb adása, amelyben a Formula-1-es utcai pályák mellett azt is kibeszéltük, kellenek-e a hibrid rendszerek a motorsportba. Íme a válaszok!
Kalandos fogyasztási versenyt rendezett itthon a BYD importőre, amely során a Seal U DM-i, tehát a konnektoros hibrid modell bizonyította, hogy ez a hajtáslánc az arany középút a villanyautók és a sima belső égésű motoros masinák között
Újabb SUV-val bővült a Hyundai modellpalettája, amely az Elexio nevet viseli. Mutatjuk, miért lóg ki ennyire a koreai gyártó kínálatából, illetve azt is, hol lehet majd kapni!
Derült égből villámcsapásként bejelentette a Volvo, visszatér az XC70 a modellpalettájukra, igaz, már nem kombiként. A jó hír, hogy némi esély mutatkozik a magyarországi forgalmazásra is.
Csütörtökön ismét változásra kell számítani a hazai üzemanyagárakat illetően. Ha a kutak lekövetik, úgy hosszú idő után először olcsóbb lehet a gázolaj, mint a 95-ös benzin! Mutatjuk, pontosan mennyivel!