Pole, második hely, kiállás – ilyen volt a japán WTCC nekünk

WTCC, Japán: Michelisz Norbi az első helyről indulhatott, ügyesen ment

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem lett ugyan egy rajt-cél győzelem Michelisz Norbi számára a Japán WTCC Nagydíj, de a második hely sem rossz. A második futam balesetet hozott.

Míg a Hungaroringen a második futamon Michelisz Norbi már az élről indulhatott idén, s onnan rajt-cél győzelmet aratott, hasonlóan nagy szó, hogy a Honda számára hazai pályán, Japánban már az időmérőn olyan jól ment, hogy az első futamon első helyről, pole-ból tudott indulni, s így a második futamra jutott számára a fordított rajtsorrend miatti tizedik hely.
A rajt azonban nem sikerült olyan jól Norbinak, mint az időmérőn szereplés, így csak a második helyen tudott elfordulni az első kanyarban. A felvezető kör alatt kuplunghibára panaszkodott. Közben az olasz Gabrielele Tarquini szenzációs helyzetfelismerésének köszönhetően a hatodik helyről jött föl a harmadikra, s tartotta is ott magát a futam végéig, miként Michelisz Norbi is a második helyen, így a López, Michelisz, Tarquini dobogó adódott, Michelisz Norbert öt ponttal megelőzte a kínai Ma Csing Huát, így összetettben följött a negyedik helyre a futam végére.
Hirdetés

A második futamon az első sorból Hugo Valente és Nicky Catsburg rajtolhatott, Michelisz pedig - már említetten - a tizedikről. Az első sorban mindketten rosszul rajtoltak, ellenben Monteiro nagyon jól kapta el a startot, megszerezte a vezető pozíciót a francia Valente előtt, mögé érkezett meg a korábbi világbajnok, Muller. Micheliszt pedig kilökte a marokkói Bennani, így Michelisz az utolsó előtti helyre esett vissza, onnan kezdett el felkapaszkodni, ami a kilencedik helyig sikerült is, ám végül technikai problémák miatt fel kellett adnia a versenyt - autója vészüzemmódba kapcsolt. Számos csata után Monteiro, Valente, Huff állhatott a dobogóra. Mivel Michelisz a második futamon kiesett, a második futam végére Ma Csing Hua visszaelőzte összetettben, míg a Yokokhama kupát továbbra is a magyar pilóta vezeti. Folytatás két hét múlva Kínában, az ottanival együtt még három versenyhétvége van hátra az évadból.
Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
  1. López (argentin, Citroën C-Elysée) 351 pont
  2. Müller (francia, Citroën C-Elysée) 277
  3. Loeb (francia, Citroën C-Elysée) 253
  4. Ma Csing-Hua (kínai, Citroën C-Elysée) 169
  5. Michelisz (magyar, Honda Civic) 164
  6. Tarquini (olasz, Honda Civic) 153


A konstruktőri pontverseny állása
  1. Citroën 787 pont
  2. Honda 560
  3. Lada 270

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Technikai problémák egy Hondánál?:D Hogy lehet az?:D Szedjék össze magukat,mert még a végén a Lada is kifingatja őket:) A japánok ne nagyon erőltessék a motorsportot,sok éve nem megy nekik:) (Ha Norbi nincs,az utolsó utáni helyen vergődnének:D)

  • 2017.10.28. at 13:17
    Permalink

    Az a baj, hogy a gyári Hondával nincs előrébb….
    Nagy sz@r ez a pontrendszer, a második futam fordított rajta miatt nem lenne szabad, hogy ugyanannyit érjen, mint a kvalifikációs első. Max fele pontokat ér, a genya Monteiro csak erre játszik már. Benanit meg kiqrhatná már valaki a szériából.

Vélemény, hozzászólás?