Rendőr drón csípte el Budapesten is a szabálytalankodókat

Ezt látja a rendőr a drón kameráján keresztül a fővárosi forgalomban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még Budapest belvárosában sem rejt el a sűrű forgalom, ha az égből figyelnek a rendőrök: íme egy rövid felvétel az egyik drónos akcióból, illetve a számok, amelyek bizonyítják, hogy valóban nem éri meg szabálytalankodni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya 2022. október 18-án délelőtt a Bajcsy Zsilinszky út – Andrássy út kereszteződésében ellenőrizte a szabályok betartását, madártávlatból. Ehhez nem a rendőrök tanultak meg repülni, a forgalmas csomópontban kamerás drón segítségével figyelték a szabálysértőket, akiket néhány méterrel arrébb motoros és autós járőrök emeltek ki a forgalomból.

Mindösszesen másfél óra alatt harminc intézkedésre volt szükség, annyi volt a szabálytalankodó.

Tizennégyen azért kaptak helyszíni bírságot, mert az útburkolati jelet figyelmen kívül hagyva kanyarodtak az egyenesen haladó sávból, két ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök emiatt. Tizenketten a buszsáv szabálytalan használatáért kapták a csekket, egy autós a tilos jelzésen áthajtva érdemelt ki közigazgatási bírságot, egy embert pedig engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő. A fővárosi rendőrök nem először használtak drónt közlekedésrendészeti ellenőrzésre. Ilyenkor leginkább az olyan balesetveszélyes magtartásokra koncentrálnak, mint a tilos jelzésen áthaladás, a kanyarodási és elsőbbségi szabályok megszegése, a kötelező haladási irány be nem tartása, a záróvonal átlépése, a buszsáv jogosulatlan igénybevétele vagy a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, de a levegőből az is jól látszik, ha valaki nem kapcsolja be a biztonsági övet.​ Az eddigieknél is kevésbé éri meg tehát szabálytalankodni, ha nem látsz rendőrautót a közelben: az egyenruhások szeme bármikor ott lebeghet feletted a levegőben. Hogy mit lát pontosan a rendőrdrón? Az alábbi videón a saját szemeddel is láthatod!
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?