Rossz nézni, hányan hajtottak szembe a forgalommal, íme a videó

Annyian fordultak vissza a pályán mostanában, hogy a Közutasok válogatást csináltak belőle

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincsenek szavak, ha arról van szó, hogy mennyire veszélyes szembe hajtani a pályán, a 130 km/órával érkező forgalomban. Ennek ellenére mégis rengetegen teszik ezt, egy egész csokornyi esetet tett most közzé a Magyar Közút.

Az elmúlt néhány hétben számos alkalommal rögzítették a közútkezelő kamerái, ahogy autósok szabálytalanul megfordultak, visszatolattak vagy a forgalommal szemben haladtak az autópályákon. Annyiszor hívtuk már fel a figyelmet ennek veszélyeire az oldalunkon hasonló esetekben, hogy már nem is erőltetjük tovább. Annyi ilyen eset fordul elő ugyanis még mindig, hogy a közutasoknak sajnos egy egész gyűjteményt sikerült összerakni belőle.
Hirdetés
A Magyar Közút emberei is annyiszor elmondták már, hogy miért ne csinálják ezt a sofőrök, illetve hogy miért veszélyes egy-egy ilyen meggondolatlan manőver, hogy már ők is inkább a humor felé fordultak. Instagram posztjukban inkább átadták a szót Mr. Mackey-nek a South Parkból, hátha az ő stílusával eljut az üzenet mindenkihez:

Az autópályán való megfordulás és tolatás rossz, értem?!

Viccet félretéve, kérünk titeket, hogy ne csináljátok ezt, mindenki jobban jár vele. Szerencsére az itt látható esetekben nem sérült meg senki, de azért ne kockáztassunk!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2022.08.28. at 17:33
      Permalink

      Szerintem a szellemautósok többségén a pénz nem segít, sem a józan sem az extrém büntetések.

      Aki ilyet csinál az agyilag nincs rendben, őket büntetés nem fogja távol tartani.

      Sajnos többségük olyan idős ember aki józan ésszel sosem csinálna ilyet, de az adott pillanatban nem rendelkezik megfelelő helyzetfelismerő képességgel, és aki ekkora hiába belefut akkor már túl sokkos akár ahhoz is hogy félre álljon.

  • 2022.11.10. at 14:28
    Permalink

    Én börtönbüntetésre ítélném őket. Ott aztán gondolkodhatna, hogy mit is tett. Senkinek nem kívánom, hogy autópályán belső sávban egyszer csak ott lásson maga előtt egy autót szembe jönni.

Vélemény, hozzászólás?