Rosszul jártak a piroson áthajtók, drón figyelt a felhőkből

Ezért se hajts át a piroson: íme az újabb rendőrségi ellenőrzés a magasból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most épp Nógrád megyében szállt fel az egyenruhások drónja, a szabálytalankodókat ismét a levegőből fülelték le a rendőrök. Kiderült, hogy a salgótarjáni sofőrök sem minden esetben szabálykövetőek, ha épp nem látják a kék-fehér járőrautókat.

Most épp a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kértek légi támogatást, a Készenléti Rendőrség beosztottjaival együttműködve 2022. május 27-én Salgótarjánban és környékén ellenőriztek drón segítségével. A fokozott ellenőrzés célja elsősorban a tilos jelzésen áthaladó gépjárművezetők forgalomból kiszűrése volt, ám természetesen más, kiemelt közlekedési szabályszegések esetében is intézkedtek.
Hirdetés
Észak-Magyarországon is előfordul sok olyan veszélyes kereszteződés, ahol rendszeresen hajtanak be autósok a tilos jelzés ellenére is a csomópontba. A drón bevetése korábban már több más helyszínen is sikeresnek bizonyult a szabályszegők kiszűrése és a közúti forgalom biztonságosabbá tétele során, ezért választották Nógrád megyében is ezt a módszert az egyenruhások a problémás helyeken. A hatóság az akció során több sofőrrel szemben indított közigazgatási eljárást tilos jelzésen történő áthaladás miatt.

Jobb lesz hozzászokni a hasonló akciókhoz: a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság külön fel is hívja a járművezetők figyelmét, hogy az elkövetkező időszakban megyeszerte tervez további, ehhez hasonló forgalom-ellenőrzéseket.

Az efféle ellenőrzések országos szinten elszaporodtak az utóbbi időben, mivel ez a technológia nagyban megkönnyíti a szabálytalankodók lefülelését. Aki tehát eddig mások és saját maga biztonsága érdekében nem tette volna, annak most még egy okkal szolgálhatunk, hogy miért tartsa be a közúti közlekedés szabályait. Nem lehet ugyanis tudni, hogy mikor, melyik kereszteződést fogják olyan tisztán és egyértelműen belátni a rendőrök égi szemei, mint az alábbi videóban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?