Surf, az új Fisker tanulmány

Körvonalazódott az új Fisker Surf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Shooting brake formában érkezik a Fisker újdonsága, mely jövő héten, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be.

A képen halványan látható autó a Fisker Frankfurtban bemutatkozó új tanulmánymodellje, a Surf.
A Fisker-alapító, korábban BMW-főtervező Henrik Fisker nem sok mindent árult el az új modellről, leszámítva, hogy ugyanolyan kiterjesztett hatótávú elektromos járműről van szó, mint a négyajtós Karma sportlimuzin esetében.
A cég közleménye mindössze annyira szorítkozott, hogy a Surf mindenkit megdöbbent majd magas szintű luxusával és figyelemfelkeltő formatervével. A skicc alapján shooting brake kivitelű, sportos háromajtós modellre tippelünk, de alig egy hét múlva már egészen pontosan meg tudjuk majd mutatni, pontosan milyen autóval állt elő a Fisker.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?