Szigorított műszaki vizsga után adták át a kisorsolt BMW-t

Megjegyzésekkel teleírt forgalmijú BMW Z4 volt az AMTS nyereményautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén is autót sorsolt látogatói között az Autó, Motor és Tuning Show, a három nap alatt - legálisan - átépített BMW Z4 roadstert. Át is adták.


Miként tavaly, tavalyelőtt, illetve 2010-ben, úgy idén is egy autót sorsolt ki látogatói között az Autó, Motor és Tuning Show. Nem is akármilyet, hanem az ott, a 18-as pavilonban lekerített Autóépítő Arénában átépített BMW Z4 Roadstert. Az alapról már korábban is írtunk, hiszen mind az autó kiválasztása, mind pedig az átépítés komoly előkészítést élvezett. Nem csupán megtervezték, hogy milyen kiegészítőket, miként fog kapni a Z4, hanem

a teljes mértékben itthon kapható, legális alkatrészekből álló összeállításhoz az NKH átépítési engedélyét is beszerezték.

Az AMTS három napja alatt rendre el is készült az egyedi Z4, melyet nyertese, Faludi Ági már rögtön a sorsolás után megismerhetett. Az átadásra ugyanakkor egy kicsit még várnia kellett. A Z4 előtt állt ugyanis a szigorított műszaki vizsga az NKH Mozaik utcai vizsgálóállomásán, amit sikeresen teljesített is, forgalmijába pedig bekerült az összes módosítás.
Hirdetés
A Z4 alá a Kárászy kínálatából a Koni állítható lengéscsillapítói, illetve H&R ültetőrugók kerültek, kerekei az Alcar által forgalmazott AEZ Antigua típusúak, kipufogója a típushoz gyártott Fox, de került a Z4-be gyári alkatrész is, például vadonatúj gyári fékrendszer. Fényezése - ahogyan azt az AMTS-es autóktól már megszoktuk - a CarColor kínálatának House of Kolor palettájából lett összeválogatva, a fújást pedig Gengeliczky János végezte. Természetesen kicserélődött a beltér is, erről a nemzetközi szcénában is jelentős sikerekkel büszkélkedő Bara Kárpit szakértelme gondoskodott. Új a hifi, a JVC fejegység Audison Connection kábelezésen keresztül Hertz hangszórószettet szólaltat meg a Grandvoice Audio csapatának köszönhetően.
A Z4 nyertese a típushoz gyártott Coverwise autótakarót is kapott a nyereményautóhoz, ami bizony valóban hasznos lesz mesés és egyedi állapotának megőrzéséhez. Első tankolásait a MOL fedezi, ugyanis egy 50 ezer forinttal feltöltött üzemanyagkártyát is belecsúsztattak a forgalmiba. Lehet irigykedni, mi viszont csak azt kívánjuk, amit az AMTS szervezői is: használja egészséggel!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:13
    Permalink

    Az meg nagyon sokat jelent hogy jegyző is volt. Én is nyertem 7 napos üdülést 2 személy részére amit unokatestvérem cége kínált fel főnyereménynek….és ott is volt hivatalos személy… pedig az nem is került
    oly sok milkóba hogy csak úgy valaki kívülálló nyerje…

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    irigykedem a forgalmira, ja! mintha ezt bárki megtehetné.. vicc!!! Koni gátló?H&R rugó? :)))
    Ha én megvenném a Beee alá és be akarnám íratni kb hülyének néznének a KPM-nél
    Kamu és vagy rengeteg kp
    sajnos!..

Vélemény, hozzászólás?