Tényleg a többi autóstól félnek a legtöbben a csúszós utakon?

A legtöbb autós bízik a saját vezetési tudásában, a többi sofőr képességében már kevésbé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy felmérés szerint a téli időszakban az egyik legnagyobb stresszforrást a jármű felett uralmukat vesztett sofőrök jelentik, de akad még valami, ami miatt még jobban aggódnak az autósok a hideg beköszöntével.

Az elmúlt években rendre elmaradt a nagy havazás Európában, idén viszont már november végén beköszöntött a tél, és kisebb-nagyobb kihagyásokkal folyamatosan jön az utánpótlás. A hó igencsak meg tudja nehezíteni a közlekedést, ezért a Goodyear egy kutatásban arra kereste a választ, hogy hogyan készülnek fel a járművezetők az extrém körülményekre.
Hirdetés
A 9 európai országban végzett reprezentatív felmérés alapján az autósok jelentős része a téli gumikban látja a megoldást. A megkérdezettek 79 százaléka egy tízes skálán 8-ra, vagy annál magasabbra értékelte a megfelelő abroncsok szükségességét. Emellett a válaszadók több mint fele az üvegfelületek tisztán tartását emelte ki, valamint szinte kivétel nélkül mindenki elismerte, hogy ilyenkor változtat a vezetési szokásain. A kitöltők 63 százaléka ilyenkor inkább nagyobb követési távolságot tart, míg 56 százalék a sebességet csökkentését is megjelölte, de a megkérdezettek 44 százaléka egyszerűen csak megnövekedett menetidővel számol. Arra a kérdésre, hogy ilyenkor mi miatt aggódnak leginkább az autósok érdekes válaszok születtek. Persze a leggyakoribb válasz nem meglepő, hiszen a jeges, csúszós útfelület szerepel elsőként, viszont rögtön utána az autójuk felett uralmukat elvesztő sofőrök jönnek. Érdekesség, hogy csupán a hatodik helyre került az az opció, amelyben a sofőr attól fél, hogy a saját járművét dobja el. Sokat elárul a különböző országok eltérő vezetési szokásairól, hogy egyes nációk miként viszonyulnak a téli időszakhoz. A finn megkérdezettek csupán 12 százaléka jelezte, hogy ilyenkor bizonytalanabb, míg Franciaországban már a kitöltők 34 százaléka idegesebb ha havat lát az úton - persze ez magyarázható a két ország eltérő éghajlati adottságaival is, hiszen Finnországban sokkal gyakoribb a cudar időjárás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?