Tesla halottaskocsi

Teslával a sírig?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok mindent elkövettek már a Tesla típusaival, és a RemetzCar jóvoltából immár halottaskocsi is épült Teslából.

Versenyautó- és tuningalapként egyaránt szolgált már a Tesla Model S, halottaskocsi viszont most először készült belőle a Hollandiában megrendezésre kerülő Temetkezési Kiállításra időzítve. Korábban már írtunk arról, hogy a helyi nemzeti sajátosságokat figyelembe véve, hol, milyen halottaskocsikat részesítenek előnyben. Itthon például Puli halottaskocsit is használtak, méghozzá elektromos kivitelben, ami igazán előnyös egy temetőben (is).
Hirdetés
A Teslából épített halottaskocsi viszont legalább 350 kilométeres kipufogás nélküli hatótávolságra képes, ami bizony már nem csak a temetőn belüli koporsószállításra elegendő. Az autót készítő RemetzCar félbevágta a donor Model S-t, és 80 centivel megtoldotta mielőtt visszaépítették a gyári akkumulátorcsomagot az immár halottaskocsi-karosszériás Teslába. Aki ilyen autóban kíván koporsót szállíttatni, a holland Vander der Lans & Busscher temetkezési vállalatnál kopogtasson.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?