Tesla szalon nyílt Budapesten? Igen is, meg nem is!

Állami támogatás még nincs, hazai finanszírozás már van a Teslákhoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mutatós autószalont nyitott a Tesla villanyautói számára Budapesten az Universal Leasing. Megtekinthetők és kipróbálhatók az autók, vásárlásukat finanszírozás és számos kényelmi szolgáltatás segíti.

Idén év elején röppent fel a hír, hogy Tesla szalon nyílik Budapesten. Aztán hamarosan kiderült, hogy nem valódi Tesla szalon nyílik, hanem egy olyan autószalon, ahol megtekinthetők, kipróbálhatók a Teslák, majd a rendelésben is segítenek. A rendelés persze továbbra is online történik, ahogyan a Tesla saját autószalonjaiban is. Igen ám, de a Tesla saját autószalonjaiban csak az adott országban állandó lakcímmel rendelkezők vásárolhatnak, aki pedig például hazánkból rendel, az a hollandiai disztribúciós központban kell átvegye autóját. Az Universal Leasing mint finanszírozó és kényelmi szolgáltató lépett be a Tesla hálózatába. Sok-sok egyeztetéssel korlátlan rendelési lehetőséget kaptak, a legújabb és legolcsóbb Model 3 modelleket mindössze 8, a Model S és Model X szériákat 8-12 hetes szállítási idővel hozzák, s már a Model Y-ra is vesznek fel rendelést, ám arra még nagyjából két évet kell várni.
Hirdetés
Az Universal Leasing saját erejéből létrehozott autószalon egyben átadópont is, aki náluk vásárol, az Budapesten, a Lechner Ödön fasoron már vizsgáztatott, zöld rendszámos autót vehet át. A szolgáltatás díja nyilván transzparens, mindenki eldöntheti, hogy neki mi éri meg jobban, az internetes ár, vagy a hazai bürokrácián már áttolt autó, amihez ráadásul 3-4 százalékos THM-mel operatív lízing vagy zárt végű pénzügyi lízing által finanszírozást is kínál a Tesla Universal. Mindenki maga dönthet az önerő mértékéről, annak és persze a futamidőnek függvényeként alakulnak a törlesztőrészletek. A cég azzal számol, hogy a jelenleg a világ legnépszerűbb villanyautójának számító Model 3 által és a hazai vásárlási és átvételi lehetőséggel az amerikai piacot gyakorlatilag magáénak tudó Tesla a hazai piacon is hamar meghatározó szereplő lesz. A villanyautóeladások 10 százalékát célozzák, már idén is legalább 100 példányos keresletet várnak, ennek ötödét állítólag már a szalon hivatalos megnyitása és tesztvezetési lehetőség nélkül is értékesítették. A céges vásárlók az operatív lízing által áfakedvezménnyel juthatnak autóhoz, de a finanszírozó azt ígéri, biztosítási díjakból is az eddigieknél sokkal kedvezőbbeket tudott kialkudni, összességében tehát jobban is járhatnak a vevők, mint az egyéni vásárlással. Az operatív lízing a szervizeltetést is tartalmazhatja, ám szervizbe egyelőre továbbra is Bécsbe kell hordani az autókat. Ugyanakkor a jelenleg Ausztriában és hazánkban is felfutó eladások miatt a Tesla állítólag már most gondolkodik a bécsi szerviz tehermentesítésén, így bár valódi magyarországi Tesla szalon nyitásáról továbbra sincs hír, a Tesla által üzemeltetett szerviz már tervben van, ahogyan további, akár budapesti Supercharger is. Bár alapváltozatával a Model 3 beférne a villanyautók 1,5 milliós támogatásának 20 millió forintos plafonja alá, nem hivatalos importőrként az Universal Leasingtől (vagy divíziót nézve a Tesla Universaltól) vásárolt autókra sem jár egyelőre a támogatás. Ugyanakkor a Tesla Universal tagja a Magyar Elektromobilitás Szövetségnek, és stratégiai egyeztetéseket folytat annak érdekében, hogy az államilag szabott feltételrendszernek megfeleltesse transzparens folyamatait, és az érintett Tesla modellek idővel felkerülhessenek az állami támogatással megvásárolható elektromos autók listájára, meg persze a hétülésesekére is, amivel a Model X a 2,5 millió forintos nagycsaládos kedvezményt is megkaphatná.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?