Vajon láttak a rendőrök? Itt a megoldás az álmatlan éjszakákra

Nem nézted meg, hogy van-e traffipax? Utólag is megteheted!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tavaly Év Alkalmazása díjat nyert traffipax-előrejelező adatbázisa immár utólag, "esemény után" is böngészhető.


Igen, tény, hogy a gyorshajtás alapvetően kerülendő, csöppet sem támogatandó, de azért jól jön az, ha előre tudunk a sebességmérések helyszínéről, hogy azoknál még az indokolatlan nem feltétlenül indokoltnak tűnő 30-as táblák parancsát is betartsuk.
[kepallobal=273136]Természetesen továbbra is elérhető a Traffi Hunter okostelefonos alkalmazás is a webes felület mellett[/kepallobal]
A Traffi Hunter alkalmazás által immár több mint két esztendeje figyelmeztethet okostelefonunk a sebességmérésekre, most viszont új, webes szolgáltatással egészült ki a program. Egyrészt azért, hogy az okostelefonnal nem rendelkezők is tudják használni, másrészt azért, hogy ha esetleg a megengedettnél gyorsabban mennénk valahol, s még egy gyanús fehér Skodát/Opelt/Fordot is látnánk, akkor ne kelljen álmatlan éjszakákat eltöltsünk azzal, hogy vajon mértek-e abból, vajon láttak-e minket, vajon milyen sebességgel fotóztak le.
Mint arról tavaly írtunk, ahhoz nem is szerény gyorshajtás kell, hogy utólagosan, közigazgatási bírsággal jöjjön a nem is szerény összegeket tartalmazó csekk. Hogy az utóbbitól való félelem miatt ne töltsünk heteket gyomorgörccsel és álmatlan éjszakákkal, a Traffi Hunter webes felületén, egészen pontosan a most még csak bétaüzemben elérhető[/url] Traffi Hunter Térképen egy időcsúszka segítségével nemcsak azt nézhetjük meg, hogy hol van éppen sebességmérés, hanem azt is, hogy hol volt, illetve hol lesz. Fellélegezhetünk vagy kezdhetünk spórolni.
Hirdetés
Bár a traffipax-térképes weboldal egyelőre csak béta verzióban fut, már most is tökéletesen használható. Megalkotói szerint, a kisebb hibajavítások után további fejlesztések várhatóak, amelyeknek köszönhetően az oldal még információ-gazdagabbá válik majd. Mivel a mostani újítások is zömében felhasználói visszajelzéseken alapulnak, a készítők kifejezetten kérik, hogy bombázzák őket az észrevételekkel a sebességkorlátokat lehetőleg nem csak az ellenőrzőpontoknál betartó felhasználók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?