Vajon melyik új Peugeot műszerfalát villantották meg?

Belül is nagy újítást ígér a Peugeot egyik típusának utódja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szeptemberben érkező új típus egyik nagy dobása lesz a korszerűbb műszerfal-koncepció.

Panorama i-Cockpit a neve a Peugeot új műszerfal-kialakításának, amely 21 hüvelykes, hajlított kijelzőből, új fazonú, lapított aljú és tetejű, érintőgombos kormánykerékből, illetve az i-Toggles fantázianevű testre szabható gombsorból áll össze. Úgy tűnik, a Peugeot felület-tervezői a már többé-kevésbé megszokott funkciókat igyekeztek egységesebb módon tálalni. A 21 hüvelykes, lebegő kialakítású kijelző például egyszerre helyettesíti a műszeregységet a kormánykerék mögötti területen, illetve a középkonzol feletti érintőképernyőt az itt kialakított érintésérzékeny felülettel. Szintén középen, de lejjebb alakították ki a tíz i-Toggle gombot is: ez szintén egy érintésérzékeny felület, amelyekre a kedvenc, vagy gyakran használt funkciókat lehet ráprogramozni, amilyen egy rádióállomás, navigációs cím, vagy a felhasználó kedvenc hőmérséklet-beállítása. A kormánykerék újdonsága a szögletesebb forma mellett az érintőgombos kialakítás, bár itt a megnevezés némiképp megtévesztő. A gombokat határozott koppintással kell aktiválni – így előzi meg a gyártó, hogy valamelyik funkciót véletlenül aktiválja a vezető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.06.15. at 09:22
    Permalink

    Képeken ezek mindig jól néznek ki. Aztán a valóságban fakó, már újkorukban kifakultnak látszó, hitvány műanyagokból áll az egész. Legalábbis a PSA-nál évtizedek óta ez a divat.

Vélemény, hozzászólás?