Vatanen legendás filmjére utalgat Ken Block

Őrült csapatás a Pikes Peakre: itt a Climbkhana

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Félkézzel vezetett, falat érintett, aztán majdnem lecsúszott a hegyről Ken Block. Figyelem! Ismét önfeledt csapatás jön, ezúttal hegyen.


Már majdnem beijesztett minket Ken Block legutóbbi kisfilmjével, ami a várakozásokkal ellentétben nem a Climbkhana sorozat első része volt, hanem az úgynevezett Terrakhana, amiben egy sziklás sivatag és az amerikai pilóta szétfeszített Fiestája kapta a főszerepet. Egy hónappal később azonban máris itt a hegyi változat is, amit tavaly ígértek. Kiemelve a büszke amerikai kötődést, elsőként a legendás Pikes Peak hegyiverseny-pályát rajzolta végig Block, 1400 lovas, duplaturbós, összkerekes Ford Mustangjával. Persze nem csak egyszerű felfutás volt ez, show-elemekkel is fűszerezték a menetet, no meg temérdek gumifüsttel és helikopterrel. Ekkora pályára azért már kell a fenti támogatás, nem igaz?
Hirdetés

Block a Hoonicorn RTR V2 első tesztje után elmondta, hogy az irgalmatlan büntetőgép irányítása minden eddigi tapasztalatát egyszerre követeli, a belső kamerás felvételeken pedig jól látszik, hogy szinte el se veszi a kezét a váltótól és a kéziféktől, amik egyébként elég közel vannak egymáshoz. Volt még kiss the wall, a hegyszirten pengeélen táncolás, a csúcshoz közelítve pedig némi utalás is belefért Ari Vatanen legendás kisfilmjére, amit szintén a Pikes Peaken forgattak 1990-ben. A legtöbb benzinvérűnek ott van az emlékezetében, ahogy a francia pilóta kézzel takarja ki a naplementét, miközben driftel felfelé a Peugeot 405 T16-tal. Zseniális visszautalás, szavak helyet viszont többet mondanak a felvételek!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?