Véget ért a 80 napos Föld-kerülő elektromos túra

Elektromos járművekkel is bejárható 80 nap alatt a világ

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mind a 11 csapat ott volt Barcelonában, ahonnan nyár elején útnak indultak villanymotoros járműveikkel, hogy 80 nap alatt járják be a világot.

Szeptember elején zárult a 80 eDays elnevezésű óriástúra. Ennek résztvevői arra vállalkoztak, hogy elektromos járműveikkel legfeljebb 80 nap alatt megkerülik a Földet. A résztvevők többsége 3 kontinensen, összesen 20 országon keresztül utazva, 25 ezer kilométert tettek meg, mielőtt visszaérkeztek a barcelonai indulási helyre. A magyar csapat az európai és amerikai helyszíneken egy olyan villanymotoros Modulo busszal vett részt a túrán, amilyen a Budai Várban is közlekedik.
Hirdetés
A túra járműveit hajók szállították a kontinensek között, korántsem környezetbarát módon. Ezért az ezzel járó károsanyag-kibocsátás ellensúlyozásaként újraerdősítési programhoz csatlakoztak a résztvevők, ezáltal mintegy 20 ezer fa ültetésével járulnak hozzá a jobb levegőminőség megvalósításához. Motorral ezen a túrán senki nem indult.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?