Videó: ismét szemben hajtottak fel a pályára, most szándékosan

Újabb felfoghatatlan felvételt tett közzé a Magyar Közút

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szinte lehetetlen, hogy tévedésből hajtott volna a forgalommal szemben az autópályán, egy pihenőből kihajtva fordult meg az a sofőr, akit a napokban értek tetten a Magyar Közút kamerái. Mutatjuk a szokás szerint hihetetlen felvételt.

Még április 10-én fordultak meg az M85-ös autóúton a videón látható, szürke színű Citroën C3-assal. A Magyar Közút alkalmazottjai egy lakossági bejelentés alapján kezdték el kutatni a szabálytalanságot, rövidesen meg is találták a bizonyító erejű felvételeket. Ekkor derült ki, hogy nem egyszerű tévesztésről volt szó: bár semmi nem indokolja a sofőr cselekedeteit, nagy valószínűséggel szándékosan hajtott a forgalommal szemben.
Hirdetés
Az említett szürke C3 ugyanis korábban még a menetiránynak megfelelően, szabályosan haladt a gyorsforgalmin, majd kihajtott az 55. kilométernél található Széchenyi pihenőhelyre. Onnan hosszas töprengés után nem csak szabálytalanul, de a nagy sebességgel érkező Audisra is közvetlen veszélyt jelentve, a forgalommal szemben fordult rá a pályára. Még érthetetlenebbé teszi a helyzetet, hogy később a fertőszentmiklósi csomópont gyorsítósávjával párhuzamosan megállt, majd megfordult és továbbhajtott.

Ehhez mi is leginkább csak annyit tudunk hozzáfűzni, mint a Magyar Közút munkatársai: "Ne kövessétek a példáját, soha!"

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?