Vigyázat, gyerekek! Megemelt rendőri létszámot hoz a sulikezdés!

Az első iskolahetek esetében különösen igaz, hogy ne a rendőrök miatt figyeljünk oda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megemeli a létszámot a rendőrség az iskolakezdés miatt, a sofőröket pedig arra kérik, hogy ők is figyeljenek jobban oda az oktatási intézmények közelében. A BRFK külön ki is emelte, hogy mire érdemes vigyázni, de főként a szülőkhöz szólnak az intelmeik.

Egész hónapban megemelt rendőri létszámmal segíti a közlekedést a frekventált helyeken fekvő fővárosi iskolák környékén a Budapesti Rendőr-főkapitányság, írja a rendőrség hivatalos oldala. Szabálytalanság észlelése esetén az egyenruhások természetesen intézkedni is fognak, és bár jelen esetben a fő cél a balesetek megelőzése és a forgalom zavartalanságának biztosítása,

több szem többet lát, így a szabálytalanságok jó eséllyel nem maradnak büntetés nélkül.

A fokozott rendőri jelenlétre a tanítási idő kezdetén és végén kell majd számítani, az egyenruhások feladata pedig annak biztosítása lesz, hogy a gyerekek épségben juthassanak át a forgalmas úttesteken. Segítségképpen a BRFK néhány tanáccsal is szolgál az elkövetkező hetekre, de most nem elsősorban a sofőröknek címzik az intelmeket, a szülőknek szól inkább a javaslatcsomag:
Hirdetés
  1. Ha autóval viszik gyermeküket iskolába, mutassanak példát azzal, hogy bekötik a biztonsági övet, és gyermeküktől is követeljék meg ugyanezt.
    Hirdetés

  2. Időben induljanak el, figyelembe véve az ilyenkor megnövekvő forgalmat.
  3. Ha a kisebb gyerek tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába, eleinte kísérjék el, gyakorolják be az útvonalat, és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.
    Hirdetés

  4. A mobiltelefonálás járművezetés közben tilos, de a gyalogosok számára is veszélyes lehet, ha valaki az úttestre lépéskor belefeledkezik a készülékbe, vagy a zenétől nem hallja a közeledő autókat. Beszélje meg gyermekével, hogy ilyenkor tegye el a mobilt, és vegye ki a fülhallgatót!

A BRFK intelmeiből is jól látszik:

fontos, hogy az autósok is figyeljenek, de legalább ennyire életbevágó az is, hogy a gyerekeket is készítsük fel a közlekedésre, ez tényleg egy olyan helyzet, amikor mindenkinek meg kell tennie a tőle telhetőt.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?