Villanyautó-mizéria Szegeden

Gyorstöltő van, ingyen parkolás nincs villanyautóval Szegeden

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Átadták Szeged, sőt a Dél-Alföld első nyilvános gyorstöltőjét, miközben a városban továbbra sem parkolhatnak ingyen a villanyautók.

A Szegedi Közlekedési Társaság üzembe helyezte a város és a régió első, ingyenesen igénybe vehető villanyautó-gyorstöltőjét. Az Arany János utcai parkolóház udvarán üzembe állított 22 kilowattos, fázisonként 32 amperes gyorstöltő egyidejűleg egyetlen villanyautó számára kínál gyorstöltési lehetőséget. A töltés idejéig ingyen parkolhat a villanyautó a töltőnél, de egyébként Szegeden továbbra is ugyanúgy fizetnie kell a parkolásért a villanyautók tulajdonosainak, mint mindenki másnak. Erről a gyorstöltő átadásának napján döntött a Szegedi Közgyűlés, az Okos Város Program részeként.
Hirdetés
Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester szerint természetes, hogy a villanyautósok is fizetnek a parkolásért, hiszen „ugyanannyi helyet foglalnak, mint a benzines vagy dízel gépkocsik”. Támadhatatlan érv, amelyből persze sokkal inkább az olvasható ki, hogy Szegeden megállt az idő. Legalábbis a szegedi városvezetés még ingyen parkolással sem támogatja a környezetszennyező, a várost kipufogógázzal terhelő járműveket leváltó, helyi szinten tisztán üzemelő villanyautók elterjedését. A jogszabályoknak megfelelően, három helyszínen ugyan kialakítanak összesen 22 parkolóhelyet villanyautóknak, ám ezekből egyelőre csak egyet-egyet - azaz városi szinten összesen 3 parkolóhelyet - kell valóban fenntartani villanyautóknak, a többi helyen bárki parkolhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Igazad van,nem csak Pestről jöhet…jöhetne Békéscsabáról is de ott sincs töltő 🙂
    Jöhetne Baja-Mohács felől is,de arra sincs töltőpont.
    Ne Pest megyéből meg a Dunántúl északibb feléből induljatok már ki,erre még nincsenek kiépítve töltőpontok és az emberek(mivel ez viszonylag csóróbb része az országnak)még nem vesznek villanyautókat!
    Ahogy nem igazán vesznek Békés,Tolna és Baranya megyékben sem.
    De pont azért lesz 12 töltőpont kötelezően kiépítve a Szegeden,hogyha idővel megjönne rá a gusztusuk,és tömegesen kezdenek el keresni havi félmillát a dolgozók,akkor lehet majd töltögetni a verdákat.

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Ja, világos. Csak a fővárosból mehet villanyautó Szegedre. Máshonnan nem.
    Meg Szegeden sem akar senki villanyautót venni, még így sem, hogy a támogatás miatt jócskán csökkent az áruk.

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Ami a parkolók tisztán tartását és állapotuk javítását illeti igazad van….sokszor most sem tiszták és nem felügyeli a parkoló kocsikat senki,de ez kb minden magyar nagyvárosban így van.
    Újabb parkolóórákról pedig nincs szó…mivel eddig egyetlen darab sem volt a városban,soha 🙂
    20 éve megy a mostani Telpark parkolójegyes rendszer,96′ előtt pedig nem kellett fizetni a városban.
    Szeged még parkolóóra “szűz”.

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Mint lentebb írtam jelenleg 2 db villanyautó van a városban……ha majd lesz több is,akkor a 12-ből nem 1 db,hanem 5-6 lesz kizárólag a villanydodzsemeké.
    Felhívom a figyelmedet,hogy a várostól(Szegedtől)95 kilométerre,Kecskeméten van a legközelebbi gyorstöltő.
    Jelenleg nincs olyan villanyautó(talán a Teslán kívül)ami 178 km-t tud menni autópályán….,ergo a fővárosból manapság még SENKI sem jön villanyautóval Szegedre.
    Tehát a maradék 11 gyorstöltő jó része egy ideig még köztéri díszletként fog szolgálni

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Így van, plusz még a városba villanyautóval utazókat is szívatják, mert ha fizetős is a parkolás, de legalább a töltőknél is elfoglalhatja bárki a helyet.

    Ez utóbbit egyébként végképp nem értem: van olyan parkoló, ahova 12 töltőhelyet kiépítenek, de ebből 11-re beparkolhat a kormot okádó krehács is? Akkor mi a tökömér’ építik ki azt a 11 töltőt feleslegesen? Dísznek?

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Így van, járjon csak a millijomossa’ inkább 3.0 TDI Q7-essel a belvárosba’ és fulladozzanak mind a 165ezren.
    Nehogymá’ elessen az önkormányzat a KÖZterület kisajátításából befolyó parkolási pénzektől és bírságoktól, amikből a büdös életbe egy fillér sem került még vissza a KÖZ javára sehol sem Magyarországon.
    Az újabb parkolóórák telepítése és további mikuláscsomag osztók alkalmazása meglepő, de NEM a köz javát szolgálják.
    A parkoló autók felügyelete, a parkolók takarítása, a parkolók állapotának javítása a KÖZ javát szolgálnák, hamár díjat kell érte fizetni, de erre nem meglepő módon még nem volt példa.
    Egyébként ilyenkor is kiütközik, hogy valójában még csak a látszatát sem akarják mutatni egyes állami intézmények annak, hogy a környezetvédelem minimálisan is érdekelné őket.
    Minden fillér kell, enyém-enyém-enyém…. drágaszáááág 🙂
    Mégszánalmasabb az egész ha tényleg igaz, hogy KETTŐ darab autó parkolási bevételéről kéne lemondani…

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    z a napi max. 5-10 autó, aminek a parkolási bevételeitől elesne Szeged, valóban kihúzhatná a talajt a tömegközlekedés finanszírozása alól. Mindjárt dobok is a perselybe, nehogy koldusbotra jusson a város.
    Szentendre pédául csak 25 ezres település, nem is megyeszékhely, de mégsem fél ingyenessé tenni a villanyautós parkolást. Ja és itt is van tömegközlekedés, buszjáratok. Siófok dettó 25 ezres város, ott ráadásul nagyságrendekkel több elektromos autó fordul meg nyáron, mégsem játsszák az eszüket.

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Teljesen igaza van Nagy Sándornak!
    Itt Szegeden a helyi nyilvántartás szerint jelenleg 2(azaz kettő db)tölthető villanyautó fut az utakon,Egy Leaf és egy Bmw i3.
    Már államilag 1,5 millió ft kedvezményt adnak a tehetősebb embereknek,hogy ilyen villanydodzsemet vegyenek minimum 8-9 milliórt,miért járna nekik ingyen parkolás is,nem is értem az újságírói felvetést.
    Elektromos kocsit ne azért vagyen mert pénzt,kedvezményt remél hanem környezettudatosságból.
    Szeged egy 165 ezer lakósú megyeszékhely és nem egy 2 milliós főváros,ne hasonlítsuk már össze a kettőt,itt az önkormányzatnak nagy szüksége van a parkolási bevételekre pl az elég jó tömegközlekedés fenntartására.
    Itt nem állt meg az idő(ezt bizonyítja a Smart City program is),csak osztogat kedvezményeket felelőtlenül a normálisan gondolkozó városvezetés!

  • 2017.10.28. at 00:57
    Permalink

    Nyugaton már ez a jövő, de Magyarország mindig is más volt. Pedig a németek már erre állnak át, ennyit megérdemelnének itthon is
    [url]http://munkahet.hu/hirek/magazin/a-vw-vezeto-elektromos-auto-gyarto-akar-lenni[/url]

Vélemény, hozzászólás?