Villanymotoros utasszállító repülő?

Miért ne repülhetnénk árammal? Kicsiben már magyar villanyrepülő is létezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A utasszállító repülők villamosítására dolgozott ki megoldást Luke Workman, miközben itthon hivatalosan bemutatták a hazai villanyrepülőt.

Lassan, de biztosan terjed az elektromos hajtás a személyautók körében, többek között az immár hazánkban is bevezetésre kerülő állami támogatás jóvoltából. A károsanyag-kibocsátás szempontjából leginkább szennyező haszonjárművek esetében viszont még nem ilyen rózsás a helyzet, inkább csak próbálkozások zajlanak. Ám valójában ezeknél is szennyezőbbek a nap mint nap a fejünk fölött közlekedő repülőgépek, amelyeknél - a haszonjárművekhez hasonlóan - szintén az akkumulátor mérete és tömege jelenti a legnagyobb kihívást az elektromos hajtás elterjedéséhez. Luke Workman szerint azonban létezik megoldás a repülők és más nagyméretű járművek villamosítására, sőt szerinte minél nagyobbak, annál hatékonyabb lehet az akkumulátoruk.
Hirdetés
Luke Workman elméletben egyszerű elképzelése szerint a szárnyakat óriás akkumulátorrá formálná, amelyek egész felülete elektródaként funkcionálna. Kétségtelen, hogy az akkumulátor hűtése megoldott lenne, de szakértők szerint ezen túlmenően is figyelemreméltó Luke Workman ötlete. Ráadásul nem csak repülőgépeken alkalmazható, hanem minden egyéb nagyméretű járművön, így buszon és kamionon is. Csak az a kérdés, hogy ki és mikor valósítja meg. Igaz, Kecskeméten a Magnus Aircraft Zrt. a Siemensszel közösen már fejlesztett egy kis elektromos hajtású repülőgépet, amelynek éppen a közelmúltban tartották hivatalos bemutatóját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?