csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapVillanyosít a Magyar Posta, 771 elektromos járművet vettek

Villanyosít a Magyar Posta, 771 elektromos járművet vettek

Még nem a furgonokat cseréli le elektromosra a posta, most a levélszállítók kisebb járművei voltak soron. Több mint hétszáz elektromos triciklit vásárolt a cég, hogy kényelmesebben, gyorsabban és környezetbarátabb módon érjenek célba a küldemények.


Nagyjából 5000 járművel büszkélkedhet a Magyar Posta, amelynek immár 23 százaléka helyi emisszió nélkül üzemel. Ehhez járul hozzá a legújabb beruházásuk is, 771 elektromos triciklire kötöttek szerződést, amely további 330 darabbal bővíthető a jövőben. A cég MTI-hez eljuttatott közleményéből az is kiderül, hogy a háromkerekűeket olyan járásokba telepítik, amelyek útvonala hosszabb, a küldeménymennyiség pedig valamivel átlag feletti.
[BANNER type="1"]


A teljesen elektromos, segédmotoros kerékpárként kategorizált járművek egy töltéssel 60 kilométer megtételére alkalmasak, 45 km/órás maximális sebesség mellett 200 kilogramm levél és csomag szállítására képesek. Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a tervek szerint az összes kézbesítőjárás mintegy 15 százaléka helyett a jövőben már a járások 45 százalékát látják el háromkerekű elektromos járművel. A Magyar Posta 2018-ban elkezdett fejlesztési programjának egy hatalmas lépése ez: a bővítés előtt a flottának alig 4 százaléka volt zéró kibocsátású, az új triciklikkel 23 százalékra nő az arányuk.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek