Filléres autók klímával, 300 ezer forintig

Piaci körkép: klímás autók 300 ezer forintért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elsőre teljesíthetetlen kihívásnak tűnhet a klímás, 15 évnél nem öregebb, 300 ezer forintnál nem drágább autó keresése, illetve találása, pedig bőven létezik ilyen a piacon.

Háromszáz ezer forintért ma új autóba finanszírozással sem lehet beleülni, és ha lehetne, akkor sem ajánlanám senkinek sem, hiszen a havi díjak nyilvánvalóan olyan mértékűek lennének a piac legolcsóbb autói esetén is, ami nem épp egy 300 ezres kezdőrészletet kiizzadó háztartás költségvetéséhez méretezett. Aki ennyit tud letenni egy autóért, az jobban jár, ha használtat választ. Ez esetben sem kell feltétlenül lemondani az utastér-hűtőről, ma már egészen nagy találati számot hoz a hazai piacon toronymagasan a legtöbb ajánlatot összesítő használtautó.hu keresője, ha beállítjuk a kívánt paramétereket, azaz a 300 ezer forintos árplafont, a klímát és a még sokak számára elviselhető, 15 évnél nem magasabb életkort. Mivel olyan autókat kerestünk, amelyek ennyiért valóban használhatók, érvényes magyar forgalmi engedéllyel rendelkező, normál állapotúakra szűrtünk.

Modell Évjárat Vallott km Vételár (Ft)
Daewoo Nexia 1.5i GL 1996 n. a. 170 000
Daewoo Espero 2.0i CD 1996/1 196 000 150 000
Daewoo Espero 1.5i 16V GLX 1998/6 144 000 190 000
Hyundai Accent 1.5 GLS 1998 n. a. 199 000
Daewoo Espero 1.5i 16V GLX 1996/9 195 000 200 000
Chrysler Stratus 2.0 LE 1998/11 n. a. 219 000
Ford Fiesta 1.3 Flair 1997/2 n. a. 219 000
Geo Metro 1.3 1996/12 n. a. 219 000
Daewoo Espero 1.5i 16V GLX Special 1996/2 n. a. 220 000
Fiat Bravo 1.4 12V S 1996/12 199 966 220 000
Peugeot 306 2.0 Xsi 1996/1 175 000 225 000
Chrysler Neon 2.0 LE Automata 1997/6 n. a. 230 000
Ford Mondeo 2.0 16V Ghia Automata 1997/5 240 425 230 000
Renault Laguna 2.0 RT 1996 n. a. 230 000
Citroën ZX 1.8 Aura 1997 n. a. 235 000
Ford Escort Turnier 1.6 16V CLX 1996/8 198 000 249 000
Citroën Xantia 1.8 16V SX Automata 1998/5 167 000 250 000
Daewoo Espero 1.5i 16V GLX 1997/6 160 000 250 000
Ford Mondeo Turnier 1.8 16V Ghia 1996/6 290 000 250 000
Mitsubishi Lancer 1600 GLXi 1996/1 n. a. 250 000
Ford Escort Turnier 1.8D Ghia 1996/2 n. a. 259 000
Ford Mondeo Turnier 2.0 16V GLX 1996/1 n. a. 259 000
Citroën ZX Kombi 1.4 Reflex 1996 144 193 260 000
Ford Mondeo 1.8 16V GLX 1996/12 345 000 260 000
Lancia Dedra 2.0 16V LX 1997/5 n. a. 265 000
Daewoo Nubira 1.6 1997/10 210 000 270 000
Ford Escort 1.4 CL 1998/2 n. a. 275 000
Ford Mondeo Turnier 1.8 TD CLX 1996 n. a. 275 000
Rover 414 Si 1997/12 195 000 275 000
Chrysler Stratus 2.0 LE 1996/11 n. a. 277 999
Daewoo Espero 2.0i CD 1997 184 000 279 000
Ford Escort Turnier 1.6 16V CLX Klíma 1997 n. a. 279 000
Ford Escort 1.8 16V Fun 1996 175 000 280 000
Alfa Romeo 145 1.6 1996/5 180 000 285 000
Ford Escort 1.6 16V Ghia 1999/4 166 700 285 000
Kia Sephia 1.5 SLX 1999 n. a. 285 000
SEAT Cordoba Vario 1.6i SXE 1998/4 n. a. 285 000
Ford Mondeo 1.6 16V Club 1996/4 n. a. 289 000
Chevrolet Corsica 3.0 V6 1998/10 160 000 290 000
Citroën Xantia 1.6 X 1996/10 230 000 290 000
Daewoo Lanos 1.5 SE 1997/8 145 435 290 000
Citroën Xantia 2.0 SX Automata 1996/1 180 000 295 000
Ford Mondeo 1.6 16V CLX 1996/3 n. a. 295 000
Mitsubishi Colt 1600 GLXi 1996/4 n. a. 295 000
Citroën Xantia 2.1 TD SX 1996 n. a. 299 000
Citroën Xantia 2.0 16V SX Komfort 1999 325 199 299 000
Daewoo Espero 1.5i 16V GLX 1997/7 131 900 299 000
Daewoo Nubira 1.6 SX Familio 1997/10 n. a. 299 000
Fiat Croma 2.0 i.e. 16V SX 1996 174 000 299 000
Ford Escort Turnier 1.6 16V Ghia 1997/7 n. a. 299 000
Ford Mondeo 1.8 16V GLX 1998/10 178 000 299 000
Ford Mondeo 1.6 16V CLX 1996 n. a. 299 000
Lancia Delta 1.9 TD LS 1996/5 n. a. 299 000
Opel Astra F 1.6 16V Family 1996/6 156 000 299 000
Opel Vectra 2.5 V6 CDX 1998/6 315 593 299 000
Renault Megane 2.0 16V 2000/10 n. a. 299 000
Rover 416 Si klimás 1996/6 201 000 299 000
SEAT Ibiza 1.4i CLX 1996/12 168 000 299 000
Fiat Marea Weekend 1.6 16V ELX 1996 n. a. 300 000
Fiat Tipo 1.9 TD SX 1996/5 n. a. 300 000
Ford Mondeo 2.5 V6 Ghia 1997/5 350 000 300 000
Lancia Kappa 2.4 LS 1996 250 000 300 000
Mitsubishi Galant 2.0 GLSi 1996/8 190 000 300 000
Opel Omega B Caravan 2.0 16V CD 1996 216 782 300 000
Peugeot 306 1.9 D XRDT 1998/8 280 000 300 000
A közel 70 találatos listán egészen megdöbbentő találatok is szerepelnek. Például 1996-os Daewoo Espero, akár 150 ezer forintért kapható, s e sorozat igen szép számmal képviselteti magát a találatok között, Daewooból Nexia, Lanos és Nubira is szerepel 300 ezer forintig, s az árplafonnál már egészen normális állapotúnak tűnő példányok is felbukkannak. Józan választásnak tűnik az 1997-es Ford Fiesta is, de érdekes módon a Suzuki Swift hazai verziója klímával egyáltalán nincs 300 ezerért, ennyiért csak az amerikai Geo Metro kapható meg.

Érdekes és nem ritka ajánlat a Ford Mondeo, mely első generációjának frissített kiadásával, akár automata váltóval is szerepel az ajánlott összegért – rendszerint magas futással, de akár végigvezetett szervizkönyvvel. Fordból bőven található Escort is – meglepő módon jellemzően a Mondeóknál magasabb áron, igaz, józanabb futásteljesítménnyel és várhatóan szerényebb fenntartási költségekkel. Élménykeresőknek akad Alfa 145, Fiat Bravo és érdekes, 2,0 literes benzinmotorral szerelt, sportos Peugeot 306 XSi. A Daewoo Espero formai testvére (állítólag a koreai típus az egyik, a Citroën számára készített Xantia-próbaverzió dizájnját kapta meg), a Citroën Xantia is több példányban, akár automata váltóval vagy dízel motorral is szerepel a találati listán, s miként a Fordnál látható, a kisebb ZX itt sem olcsóbb, mint a nagyobb és modernebb, de bonyolult, hidropneumatikus felfüggesztésű Xantia.
Hirdetés
Renault-ból szerény a kínálat, egyetlen Laguna és egyetlen Mégane esett be a találatok közé, s a Daewoo-Citroën-Ford triumvirátuson túl jellemzően a többi márkától is csak alkalomszerűen bukkan fel egy-egy modell, például SEAT Ibiza és Cordoba, Mitsubishi Colt, Lancer és Galant, Opel Astra, Vectra és Omega. A konklúzió tehát egyértelmű: aki klímás autót keres 300 ezer forintig és 15 évig, az leginkább az említett Daewoo-Citroën-Ford ajánlataiból tud leginkább józan példányt választani. Illúziója ne legyen senkinek, ilyen olcsón nagy futású, láthatóan használt és jó eséllyel nem ritkán javításra szoruló példányok kínálkoznak. Vásárlás előtt elengedhetetlen a szerelő általi átnézés, de ha a szaki rá is bólint az autóra, akkor sem kell meglepődni, ha időnként vaskos tízezreket kell rákölteni. Aki olcsón akar autózni, az mondjon le a légkondiról és extrafelszerelés helyett alacsony futásteljesítménnyel szűrje a kínálatot! Aki pedig ragaszkodik a klímához, az a szervizben fizetve nyugtassa magát azzal, hogy legalább nem minden hónapban perkál sokat, törlesztő-részletként.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    Én új autót alapból nem vennék az említett okok miatt :
    amortizáció, értékcsökkenés, részlet, kötelező szervíz és egyéb költségek, kevés a bontott és utángyártott alkatrész.

    Szerintem 10 éves kornál már minden kijön az autón aminek ki kell jönne, de addigra a jó része meg is van javítva.
    Egy 5 éves autó is lehet rom, ha olyan a gazdája, és egy 15 éves is lehet jó ha úgy tartották.

    Hihetetlen, de találkoztam 20 éves szalon állapotú darabbal is, míg vannak 2-3 éves ipari hulladékok is.

    Még egy meggondolandó ok : Ha olcsón veszek autót akkor is ráköltök, de tudom mi van benne. Ha drágán veszek, akkor is valószínű, hogy még valamennyit költeni kell rá.

    Csak egy péda :
    Egy éve vettem egy Voyagert. Teljes automata váltó, klíma, szervószivattyú, fék, féltengelyek, stb felujításon esett át, minden olaj és egyéb cserékkel, egy garnitura alufelni felujítva, egy nyári, egy téli gumigarnitura ( újak ), meg cserélve egy rahedli kis bizbasz, most még mindig nincs annyiban, mint egy úgymond hibátlan állapotú azonos evjáratú és jellemzőjű autó, és tudom miben ülök.

    Szerencsére tudásom, felszerelésem és helyem is van a javításhoz, így más szemmel nézem az autókat.

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    Combi, ne álmodozz, “egyes elemek újrafújva, cserélve, vagy a kocsi teljesen újrafényezve.. :)” ezzel mi a gond, egy 300E-s autónál kit érdekel hány elem van újrafújva.(Ez csak 1-3 éves autónál téma) Nekem egy 95-ös klímás Suzuki swiftem is van, futkosó autónak, aminél nem kell aggódni, ha az áruháznál neki nyitják az ajtót. Csak a két jobb ajtó volt eredeti mikor vettem, a bal két ajtó már bontóból volt cserélve, meg néhány sárvédő is. Viszont le van fújva, jól néz ki. Nálam van már hat éve és nem rohad, nincs vele gond alig költök rá. A klima 15 éves korában is szuper. Nem volt még soha ránézve, feltöltés stb. nem történe, egy meghajtó szíj volt csak cserélve rajta. Csak a kopó alkatrészeket kellett cserélni. Persze vigyázok rá, volta alvázfujás, a sós téli lé mindig le van mosva időben róla. Ja és gazdaságossan pb gázzal járok.Egy kiforrot típusra nem sokat kell költeni. Egy kisebb csattanás után a lökháritó amit cserélni kellett 6 ezerbe fájt. Kell ennél jobb autó A-ból B-be?

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    A Mitsubishi tulajdonosa a sok felesleges marhaság helyett. inkább javíttatta, volna meg a bal oldali ablakemelőt. Úgy lett elcsúfítva ez az autó, ahogy van.

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    Én is osztom az öreg autókat, mert az legalább az enyém, ki van fizetve.
    Ha az ember rutinos és eleve hozzáértővel megy vásárolni nagy baj nem lehet.
    Utána pedig ha éves szinten szán az autó karbantartására 50-80 ezret, hogy ami tönkre megy nem gányolgatja, cseréli, vagy cserélteti szerelővel azt nagyon meghálálja, akár még 15-20 évig autó marad az autó.
    Nekem 80 ezerre jön ki az éves plusz ráköltés, de ebbe benne vannak az évenkénti alvázvédőzéstől keresztül a toronyjavátásokon át, a komplett féksceréken keresztül a kipufogórendszerig minden.De legalább tudom hogy az autón a fékek jók, a kasztni nem Frédi és Béni autójához hasonlít, a kopó alkatrészek pedig időben cserélve vannak, ergo még tuti 10 évig tudom használni a kocsim 🙂

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    Egy időben a Nyíregyházi autópiacra jártam minden vasárnap, hogy eladjam a kb 1 millt érő autómat. Azt se kérdezték meg, miért mentem oda. 2-300.000 ft-os korrekt állapotú és tűrhető korú autókat azonban látható módon csipegették. Van jó tulajdonsága is az öreg autónak: Jól ismerni őket, hol vannak a típushibák, mennyi bizonyos dolgok javítása, mennyire eladható ha mégis pénzzé kell tenni, mennyire értenek hozzá, vagy esetleg maga a gazdi is meg tudja bütykölni. Na meg hogy nem jön a csekk 30-50-70 rugóról minden áldott hónapban! 🙂 Mert nagyon nehéz úgy megfürödni egy 300.000 Ft-os autóval, hogy 6 éven át minden hónapban elvigyen egy minimál bért. Az értékvesztésről meg ne is beszéljünk. Egy 3 millás kisautó hamar 1.5! Egy 3 kilós esetleg 2 kiló lesz… Ha nem a szomszédnak vesszük, meg nem megyünk évi 100.000 km-t, nagyon jól megfelel egy használt is. Valakinek munkába járásra napi 2×3 km miatt ott eszi a nap vagy a tél a ház előtt az 5 millás Mondeot, miközben egy Lada is elég volna simán az ő általa támasztott igényeknek. Meg a környező falvakban is: 2-3-4 mill a ház udvarral, csűrrel, kerttel, mindennel, de 5-7 millás gépet kell a sárban parkoltatni havi 100.000 törlesztővel… Jó a cikk, kell is, mert sokan még a mai napig túl nyújtózkodnak a takarójukon. A fejekben kell rendet tenni.

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    Normál állapotra kell szűrni, úgy már csak 80 ajánlat van. Tény, hogy van sok gányolt autó, ezért kell olyan típust nézni, amiből van választék, vagy típus helyett állapotot keresni!

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    Most ( tegnapelőtt ) vettem egy autót.
    Mitsubishi Space Runner 1,8 tip-top állapotú, szépen megy, semmi baja, semmi nem lóg, alap dolgokon kívül ( szijak, olajok, szűrők ) semmit nem kell csinálni rajta. Igaz 1993-as, de szerintem nagyon megérte. klíma jéghideg, sosem dohányoztak benne, vonóhorgos, mi kell még ?

    Szerintem ha nem szalon autót keres az ember, akkor lehet ilyet találni. Lheet, hogy kicsit többért van kitéve de ennyiben el lehet hozni. Az enyém is 340-re volt írva…
    Igaz régóta keresek ilyet ( árban ), és sok siralmat is láttam, de ki kell fogni.

    Üdv.

  • 2017.10.31. at 08:55
    Permalink

    hát na…hééé….ne vicceljünk má…

    Rákerestem ilyen feltételekkel a hasznaltauto.hu-n, siralmas az itt leírt felhozatal.
    Tény hogy van ennyiért klímás autó, de vagy borult, törött, sérült, füstöl, váltója nem jó, ez nem jó az nem jó, motor elhasználódott de működöképes, kupplungja picit csúszik, de 15 ezerből megvan a javítása, egyes elemek újrafújva, cserélve, vagy a kocsi teljesen újrafényezve.. 🙂
    A 270 találatból lett ide írva 70, ebből kb 5-10-et lenne érdemes megnézni úgy hogy nem kell a vételárat mindjárt rákülteni.

    Ajánlom mindenkinek a cikkben megjelent Mitsubishi Lancer 1600 GLXI-t :))

    http://www.hasznaltauto.hu/auto/mitsubishi/lancer/mitsubishi_lancer_1600_glxi-5232771

    Hát ha ezt épeszű ember megveszi… :))

Vélemény, hozzászólás?