Schumacher nem tud szimulálni

Új szimulátort épít a Mercedes Schumachernek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes GP saját szimulátor építésébe kezdett, de ennek előnyeit csak 2012-ben élvezheti Michael Schumacher, addig is marad a remény, hogy a Pirellik jobban fekszenek a németnek.

A Mercedes GP csapatvezetője, Ross Brawn szerint Schumacher tavalyi szereplése lehetett volna jobb is, ha a rendelkeznek egy komoly szimulátorral.
„Sokkal jobban kellett volna kezelnie a gumikat, és hogy nem volt komoly szimulátorunk, az sem segített” – mondta Brawn. „A télen ezen a kérdésen is dolgoznunk kell, de mivel ilyen technológiát nem lehet az üzletekben kapni, magunknak kell kifejlesztenünk, úgyhogy csak az év vége felé leszünk készen vele."
A Formula–1-ben a nagy csapatok igen komoly szimulátorokkal rendelkeznek, amelyek segítségével az új alkatrészeket, sőt a beállítások jelentős részét is tesztelni tudják. Tavaly a Brit Nagydíj előtt például a McLaren tesztpilótája, Gary Paffett töltötte a fél éjszakát a szimulátorban, hogy a pénteki edzésen bevetett és nem túl sikeres új alkatrészt a versenyre módosítani tudják.
Schumachernek tehát ilyen csak 2012-re lesz, de addig sincs veszve minden.
„Az idén új gumikat használunk” – folytatta Brawn. „Amikor legutóbb Michelinről Bridgestone-ra váltott a mezőny, akkor ez nagyon sok versenyzőnek, többek között Fernando Alonsonak is problémát okozott. Hogy az idén bevezetett Pirelli fekszik-e majd Schumachernek, azt nehéz megjósolni.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?