Fújd meg a telefonod, megmondja, hogy vezethetsz-e!

Már rendelhető a Moscase intelligens telefontok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon mutatkozott be a közösségi finanszírozással megvalósuló, akár alkoholszondát is rejtő okos telefontok.


Miért akarna valaki alkoholszondát a telefonjába? Mert Franciaországban például kötelező, hogy legyen az autóban. Miért jó az, ha a szonda a telefonunkban van? Mert a telefon tudja a pozíciónkat, s azt is könnyedén meg fogja mondani, hogy az adott országban milyen véralkoholszint engedélyezett (hazánkban semmilyen sem, hiszen zérótolerancia van érvényben, temérdek más országban kisebb-nagyobb mértékű alkoholfogyasztás engedélyezett). Ha megvalósul a Moscase intellgines telefontok, akkor annak alkalmazása egyértelműen meg fogja tudni mondani a sofőrnek, hogy vezethet-e épp akkor, épp ott, ahol van és amilyen mértékű véralkoholszinttel rendelkezik. Ettől lesz számunkra, autósok számára érdekes a hazai ötletből, hazai szakemberekkel fejlesztett, ám az amerikai Kickstarter oldalon propagált, a Modular Smart Case (moduláris okos tok) szavakból kreált Moscase okostok.
Mint azt Koren Balázs CTO-tól megtudtuk, elsőként az iPhone 6 és 6S készülékekhez fejlesztetik a tokot, hiszen e készüléknél lehettek biztosak abban, hogy a fejlesztési fázis közepén nem fog kifutni az adott modell. A tok lefelé és felfelé is megnyújtja a készülék házát, ahhoz a gyári csatlakozón keresztül, tehát vezetékkel kapcsolódik, s külön töltőnyílást ad majd. Most még nem, ugyanis hiába van már meg a tok dizájnja, hiába van már meg a tok által adott funkciókat kiszolgáló applikáció és az azokhoz szükséges elektronika, a kilenc hónappal ezelőtt Balogh Ákos CEO ötlete nyomán fejleszteni kezdett "készülék" még nincs kész. A most futó Kickstarter projekt lényegében egy igényfelmérés, le lehet adni az előrendelést, ehhez bankkártyás vásárlási regisztráció szükséges, amennyiben összejön a kellő mennyiségű megrendelés, a Moscase csapata megkapja a kockázati tőkét, melyért cserébe le kell majd szállítania a megrendelt termékeket, a vásárlók kártyáján azonban csak akkor jelenik meg a terhelés, amikor megkapják megrendelésüket.
Hirdetés

Az alkoholszonda csak egy opciós kiegészítő lesz a Moscase-hez, alapból pulzusmérőt és véroxigénszintet vizsgáló optikai szenzort, testhőmérséklet vagy akár bor, étel hőjének mérésére alkalmas infrás hőmérőt, valamint apró elektromágneses hullámokat kibocsátó és fogadó impedancia szenzort ad, utóbbi a biorezonancia elvén ad információt a stressz-szintről, vagy a felhasználó testzsír-százalékáról. Az alkohol-szenzor pedig a moduláris hátlapokkal kerülhet rá, ugyanúgy, mint a kiegészítő akkumulátor, az e-ink kijelző, a napelem vagy a hangszóró és a jövőben még sok más. Fura egy koncepció, az biztos, ám a fejlesztők ígérik, ha az iPhone-hoz kínált Moscase kellő számú megrendelést kap, akkor egyéb telefonokhoz is elkészítik az okostokot, s fújhatjuk a telefont, hogy az megmondja, vezethetünk-e.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?