Meddig tűri Webber a megaláztatást?

Botrány a Red Bullnál, Webber elhagyja a csapatot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Német sajtóértesülés szerint Webber az év végén biztosan lelép a Red Bulltól. Az is felröppent, hogy azonnali hatállyal szakítanak, ezt azonban cáfolták az érintettek.

A német Bild és az Auto Motor und Sport információja szerint is Mark Webber egészen biztosan távozik a Red Bulltól, de csak a 2013-as F1-szezon végeztével. Nyilván olyan pletyka is szárnyra kapott, hogy már a következő, kínai versenyen sem akar részt venni a malajziai megaláztatás, illetve Sebastian Vettel sportszerűtlen manővere után, ezt viszont a pilóta és a csapat részéről is cáfolták.
"Nem is kérdéses, Mark ott lesz Sanghajban" - mondta Ann Neal, Webber menedzsere (és felesége). A csapatfőnök Christian Horner szerint Webber tudja, hogy nem az istálló szúrt ki vele, így az azonnali szakítás nem lehet reális. Vettel egyébként a nyilvános bocsánatkérést követően házon belül ismételten megkövette kollégáját és az istálló vezetőségét is, ami szakértők véleménye alapján sokat nem érhetett, hiszen a fejekben megmarad, ami történt, valamint Vettel és Webber eddig sem voltak puszipajtások - gondoljunk csak a 2010-es törökországi ütközésükre.
Hirdetés
A 25 éves német és a 36 esztendős ausztrál 2009 óta dolgozik együtt, párosuk 35 - ebből 13 kettős - futamgyőzelmet, 80 dobogós helyet és 6 bajnoki címet termelt a Red Bullnak. A másodhegedűssé degradált Webber szerződése az év végéig érvényes, az sem kizárt, hogy számára az idei lesz az utolsó szezon a száguldó cirkuszban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?