Akár 400 forint alá is csökkenhet a benzin ára

Jó eséllyel apadhatnak ismét az üzemanyagárak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatódik és fokozódik a júniusban eddig is tapasztalt üzemanyagár-csökkenés. Szerdától az olcsóbb helyeken akár 400 forint alatt is lehet majd a benzin ára.

[kepallobal=15232.jpg]Olyan mértékben csökkenhet a benzinár, hogy komolyabb tankot megtöltve szerdától egy literrel több benzint kaphatunk azonos összegért[/kepallobal] Míg június elején nem változtak - a hazai töltőállomásokon - a májusban beállított üzemanyagárak, 13-án és 20-án a vártnál jelentősebb mértékben apadtak. A benzin ára két hét alatt 13, a gázolajé 12 forinttal csökkent, s most újabb áresés várható.
Miként arra a portfolio.hu elemezői rámutatnak, a nemzetközi tőzsdéken mind a nyersolaj, mind pedig a finomított termékek jegyzésára apadt, a benzin esetében 1,1, a gázolajnál 0,9 százalékkal. Ehhez jön hozzá, hogy a forint erősödése miatt a dollárt az egy héttel korábbi árfolyamnál jóval kedvezőbb (235,5 helyett 228,1 forintos) szinten jegyzik, így a dollárban vásárolt üzemanyagok ára forintosítva bő 4 százalékkal csökkent.
Utóbbi már számottevő, 6-7 forintos árapadást hozhat a töltőállomásokon, de az előző hetek tapasztalatai alapján arra is számíthatunk, hogy a fokozatos, de folyamatos árcsökkentő tényezőkkel számolva a Mol ismét a várakozások feletti árcsökkentést hajt majd végre, extrém esetben 8-10 forintos árcsökkentés is elképzelhető.
Hirdetés

Mivel az olcsóbb kutakon már most is lehet találni 410 forint alatti benzinárat, nem kizárt, hogy szerdától - hangsúlyosan az árvadász helyeken - 400 forint alatt is lehet majd benzint és akár még gázolajt is kapni. A 95-ös esetében utoljára tavaly év végén, a dízel üzemanyag esetén pedig október elején találkozhattunk ilyennel. Általános most sem lesz, hiszen a drágább kutakon továbbra is elképzelhető lesz akár 430 forintos literár is, az átlagár ugyanis jelenleg a benzinnél 417, illetve a gázolaj esetében 418 forint, s 10-20 forintos eltérés mindkét irányban lehetséges az egyes töltőállomások esetében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:11
    Permalink

    Csodálkoznék, ha valaha valamit is megértenél. Aki pl. arcizom rándulás nélkül szabadon felcseréli az energiát a teljesítménnyel, annak bizony csupa érthetetlen talányokkal teli a világ. 🙂

  • 2017.10.30. at 21:11
    Permalink

    érthetetlen mire ez a nagy csökkenés..nyárra mindig fel szokták verni az árakat..Ha még csökken egy 20-25 forintot akkor már nem érdemes autogázt tankolni..Veszprémben az még mindig a 260-as árat veri, míg Fehérváron 238, sőt klubkártyával 230….:(

Vélemény, hozzászólás?