Kia Ray Mini
Ray Mini néven apró buszlimuzin a Kiától
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A nagyszerű Subaru Libero szellemi örököse lehetne a Kia új kisbusza.
Olcsó, praktikus és innovatív kisbuszt mutat be a Kia. A Ray Mini 2012 tavaszán kerül piacra hazájában a Picanto egyliteres háromhengeres és 1,25 literes négyhengeres motorjaival, idővel pedig egy teljesen elektromos variáció is várható.
Bár más padlólemezre épül, a kisbusz rengeteg alkatrésze a Picantóból származik, így tartják ugyanis alacsonyan a gyártási költségeket. A Ray Mini is megkapja a gyártó autóira jellemző krómkeretes hűtőrácsot, fényszóróit LED-es nappali világítással is kiegészítették. Farrészén is LED-es világítást, hátsó lökhárítójában pedig függőlegesen elhelyezett fényvisszaverőket visel.
A Ray Mini vezető felőli oldalán két normál ajtó található, míg az utasén oldalon tolóajtón át lehet beszállni az utastérbe. Sajnos a Kia nem tervezi a Ray európai értékesítését, feltehetően csak Ázsiában dobják piacra a mikrobuszt.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Kia cee’d 2012 miniteszt
Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
KIA tesztek
Kia cee’d 2012 miniteszt 
Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.
Kia Rio 1.2 EX Limited miniteszt
Nagyobb és igényesebb, mint elődje. Természetesen drágább is, ám mivel immár a kategória krémjével vetekszik, konkurenseihez mérten továbbra is olcsó.
KIA Sportage 2.0 CRDi teszt
Úgy tűnik, jól megtanulta a leckét az automataváltós KIA Sportage 2.0 CRDi EX Premium, amely árát tekintve csúcsmodellhez illő bátorsággal harap bele a prémiummárkák húsába.
KIA Sorento teszt
Ritkán keletkezik olyan hatalmas szakadék egy típus modellváltásakor, mint amekkora a régi és a vadonatúj KIA Sorento esetében megfigyelhető. A csúcsmodell alá pozícionált, 5 személyes 2.2 CRDI EX kivitel járt nálunk.
KIA Venga teszt
Ha körülnézünk a legkisebb egyterűek kínálatában, akkor meglepően tapasztalhatjuk, hogy kizárólag vételár alapján rangsorolva a KIA Venga 1.4 LX fog kijönni győztesnek, a népes konkurencia ellenére.
Még több KIA tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
6 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
- Kia cee'd Cabrio két év múlva
- Koreában már kapható a Kia BMW-je
- Fotókon a Kia K9 luxusautó utastere
- Kia cee’d 2012 miniteszt
- Hogyan távolíthatók el a karcolások?
- Hivatalos előzetesen a háromajtós Kia cee’d
- Miért nem fizet a biztosító?
- Szlovákiából két kuplunggal: új Kia cee'd
- Hogyan bűzteleníthetjük autónkat?
Használtautó.hu
|
Ár: 3.799.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.290.000 Ft Évjárat: 2009 / 2 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.790.000 Ft Évjárat: 2010 / 11 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |





















