Olaszországban már kapható az új Lancia Ypsilon
600 féle új Lancia Ypsilon a kereskedésekben
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
17 külső és hat belső színkombinációban rendelhető az új Lancia Ypsilon, és ha beleszámítjuk a háromféle motor kombinációs lehetőségét is, akkor enyhén szólva bőséges a kínálat. A csinos kisautó Olaszországban már elérhető.
Európában júniustól, Nagy-Britanniában és Írországban szeptembertől lesz kapható a Lancia Ypsilon − utóbbi piacokon Chrysler emblémával
Ahogy a mondás tartja, minden szentnek maga felé hajlik a keze, és valahogy így lehetnek ezzel a Lanciánál is, hiszen amíg Európa országaiban csak júniusban indul az Ypsilon forgalmazása, addig a hazai piacon már elérhető az immáron ötajtós, Fiat 500 alapokra építkező divatmini. Persze, még ezzel is jobban járunk, mint a britek és az írek, mert hozzájuk majd szeptemberben érkezik a kisautó, ráadásul Chrysler emblémával az elején... A komfortfokozatok változatlanok, de olaszról angol nyelvre váltottak a marketingesek, tehát Argento, Oro és Platino helyett Silver, Gold és Platinum a mostantól helyes besorolás − ez magyarul annyit tesz, hogy ezüst, arany és platina. A komolyabb, ám továbbra is egyedi formatervvel hódítani szándékozó karosszéria 17 külső (ebből kettő kétszínű bicolor) és 6 belső színkombinációban választható, ehhez jön még háromféle könnyűfém felni, valamint ugyancsak háromféle motor − summa summarum, összesen 600 változat található a palettán, tehát nagyvonalúan lehet válogatni.
Akárcsak a korábbi modellekben, a tervezők ragaszkodnak a műszerek középre rendezéséhez. Hatféle belső színösszeállításban rendelhető az autó
A 3,84 méter hosszú Ypsilon gépházában kétféle benzines, valamint egy dízelmotor ketyeghet, és mindegyikhez jár start-stop rendszer. Az alapot az 1,2 literes, 69 lóerős jelenti − ez két lóerő mínusszal Olaszországban benzin-LPG üzemmel is létezik -, majd következik a Fiat 500 TwinAir 900 köbcentis, turbós kéthengerese 85 lóerővel, kívánságra DFN robotváltóval. A dízel a szokásos 1,3-as Multijet, jelen esetben 95 lóerős kiadásban. A Silver alapára otthon 12 400 euró, innen átlagosan 1 300 eurós drágulással következnek a lépcsők, míg a topmodell, az 1.3 Multijet Platinum 17 300 eurót kóstál. Érdekesség, hogy a kifutó Ypsilon sem tűnik el azonnal a süllyesztőben, Diva néven még árusítják.
A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
LANCIA tesztek
Lancia Delta teszt
Az autóvásárló szemszögéből nézve gyanakodást szülhet, ha egy véleményalkotó teszt a címében kérdést vet fel válaszadás helyett.
Lancia Ypsilon Momo Design Sport 1.3 Mjet
Az egyéni kis Lancia legerősebb, legdizájnosabb és persze legdrágább változatát, a Momo Design-t vezettük.
Még több LANCIA tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Autómárkák és márkaképek átalakulóban
- Itthon a Lancia Thema - csakis fényűzően felszerelve
- Nem lesz Lancia Thema kombi
- Törölte a Lancia a Flaviát a kínálatból
- Már kapható az új Lancia Ypsilon
- Klónozás az autóiparban
- Yugo 45 + Lancia Delta Integrale = Yugrale 2.0 Turbo
- Genf 2011: Lancia Ypsilon
- Így fest majd a Lancia új kínálata
- Íme az új Lancia Ypsilon
Cikk ajánló
Megvette a Nardo tesztpályát a Porsche Engineering
1 hónapja – Autósvilág hírei
Az olaszországi létesítményben a híres 12,5 kilométeres aszfaltkörön kívül még számtalan egyéb tesztpálya is található.
Így fest majd a Lancia új kínálata
Tavaly – Autósvilág hírei
Thema, nyitott és normál Flavia, Grand Voyager, új Delta és Ypsilon - nálunk nincsenek titkok, megmutatjuk az összes új Lancia modellt.
Fiat Punto 150
Tavaly – Autósvilág hírei
Olaszország létrejöttének 150 éves évfordulójára ünnepi szériát dob piacra a Fiat a Punto EVO alapján.
-
Visszatér a piacra a Lancia Thema
Tavaly – Autósvilág hírei -
Klónozás az autóiparban
Tavaly – Sztori -
Fiat Ellezero, új kompakt MPV
5 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 2.849.000 Ft Évjárat: 2006 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.290.000 Ft Évjárat: 2011 / 11 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 299.000 Ft Évjárat: 1996 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |






























Hozzászólások (4 db)
Hat igen. Akinek volt mar olasz autoja, csak az tudja mire gondoltok. Nekem eddig csak olaszok voltak, es azok is lesznek. Elni tudni kell. :-)
Tamás, itthon az előítéletek, sztereotípiák és a sznobság amik meghatározzák az autóvásárló személyek szokásait. Nem számít, hogy ez a kis Ypsilon milyen felszereltségű, milyen motorizáltságú. :) Akinek egy VW Polora van az agya beállítva az soha nem fog ilyet venni, hiába magasabb színvonalú ez az autó. Ugye mint mondtam a sztereotípiák... ha volt valakinek régen egy Prismája amivel sok baj volt és cserélte egy II-es Golfra amivel megelégedett, annak az Isten se tudná elmagyarázni miért jó dolog esetleg elkerülni a fauvét :).
Előzmények megtekintése
Épp ez a lényeg.A prisma és kettes golf korszak majd 30 éve volt.Ezért lenne ideje már másképp gondolkodni.Semmi bajom a Poloval sem,de fantázia nem sok van benne,mint ahogyan egyik VW-ben sem.De akinek unalmas autó kell....
Igazán szép kis autó.Ha az emberek felhagynának az előítéletekkel,hogy az olasz autó csak rossz lehet(ami persze már régen nem igaz),nagy sikere lehetne.Ne mondja nekem senki,hogy rosszabb választás,mint pl egy unalmas Polo,Corsa és társaik.
Előzmények megtekintése
Tamás, itthon az előítéletek, sztereotípiák és a sznobság amik meghatározzák az autóvásárló személyek szokásait. Nem számít, hogy ez a kis Ypsilon milyen felszereltségű, milyen motorizáltságú. :) Akinek egy VW Polora van az agya beállítva az soha nem fog ilyet venni, hiába magasabb színvonalú ez az autó. Ugye mint mondtam a sztereotípiák... ha volt valakinek régen egy Prismája amivel sok baj volt és cserélte egy II-es Golfra amivel megelégedett, annak az Isten se tudná elmagyarázni miért jó dolog esetleg elkerülni a fauvét :).
Igazán szép kis autó.Ha az emberek felhagynának az előítéletekkel,hogy az olasz autó csak rossz lehet(ami persze már régen nem igaz),nagy sikere lehetne.Ne mondja nekem senki,hogy rosszabb választás,mint pl egy unalmas Polo,Corsa és társaik.