Dacia
|
Dacia |
|
Dacia |
|
Dacia |
|
Dacia |
Dacia márka rövid története
1966-ban a Renault a román állammal közösen alapított autógyárat a majdani Renault 12-es gyártására, Uzina de Autoturisme Pitesti néven. Colibasi község mellett előbb épült fel az üzem, mint ahogyan elkészült volna a vadonatúj típus, ezért 1968-ban Dacia 1100 néven megkezdték az öregecske Renault 8 típus összeszerelését. 1969-ben végre akadálytalanul beindult a Renault 12 licence alapján a négyajtós Dacia 1300, majd 1973-tól a kombi Break gyártása. A gyár kezdetben bővítette a kínálatot, 1975-ben bemutatták a Dacia 1302 pickup változatot, 1978-ban viszont lejárt a Renault-val kötött szerződés, és ettől kezdve a Dacia független gyárként készítette a Dacia 1300 módosított változatait - igazából ekkor kezdődtek a közismert minőségi problémák. Az egyre rondább karosszériával kínált 1300-as mellett 1995-ben vezették be a Dacia Novát, az első teljes egészében román fejlesztésű, de még a hazájában sem népszerű személyautót. A technikailag padlóra került cégben az egykori alapító-partner, a Renault ismét fantáziát látott, ezért 1999-ben megvásárolta a Dacia tulajdonjogát. Kis lépésekkel indulva, az első közös munka a francia hajtáslánccal gyártott Nova, a Dacia SuperNova volt, majd 2003-ban már erőteljes modellfrissítés eredményeként következett a Solanza, amit 2004-től az első újkori Dacia, a Logan követett. Az új korszak nyitánya a régi lezárásával járt, közel kétmillió példány után leállt az 1300-as típus szalagja. Manapság az egyik kedvenc típus a piacon az akár 7 személyes Logan MCV, és a Dacia már a kompakt SUV szegmensben is jelen van a Duster képében.
| Név: | S.C. Automobile Dacia S.A. |
| Csoport: | Renault |
| Alapítás éve: | 1966 |
| Cégnév: | S.C. Automobile Dacia S.A. |
| Székhely: | Mioveni (Pitesti) Románia |
| Első autó: | Dacia 1100 (Renault 8) 1968 |
| Jelmondat: | Elsősorban Kelet-Európa és a fejlődő országok számára kínál a márka egyszerű, megfizethető autókat alapvetően a Renault Romániai gyárának bázisán. |
Kapcsolódó tartalom
- Iran Khodro Dena: trendi kocsi a perzsáktól
- Piaci körkép: 1,5 millióért újat vagy használtat?
- Feljebb kapcsol a Dacia
- Tavasszal jön a Dacia Lodgy
- Év végén sem apadnak az üzemanyagárak
- Versenyautóként mutatkozik be a legújabb Dacia
- Torkos helyett szerencsés csütörtök a Lukoilnál
- Emelkedhet a gázolaj jövedéki adója
- Kémfotón a Dacia Popster buszlimuzin
- Dacia Duster: a legnépszerűbb SUV
Friss cikkek
Újabb üzemanyagár-csökkenést hozhat a forint erősödése
3 órája – Autósvilág hírei
Miközben a forint erősödött a dollárhoz mérten, a gázolaj világpiaci ára kisebb, a benziné nagyobb mértékben nőtt.
Elhunyt Gianpiero Moretti, a MOMO alapítója
15 órája – Autósvilág hírei
A kormánykerekek és egyéb versenyalkatrészek gyártása mellett Moretti lelkes autóversenyző is volt, 1998-ban tagja volt a Daytona-i 24 órás verseny győztes legénységének.
A Honda is beszáll a WTCC-be
18 órája – Autósvilág hírei
Pár futam erejéig a Honda már idén beszáll a túraautó-világbajnoki sorozatba. Ez azt is jelentheti, hogy a versenyautó után akár az utcai Civic is turbómotort kaphat.
-
Jeep Grand Cherokee SRT8 Ferrari-vörösben
23 órája – Autósvilág hírei -
A Ferrari győzne, a Force India ötödik lenne
Tegnap – Autósvilág hírei -
Autós hirdetések a Super Bowlon
Tegnap – Sztori -
Kia Track’ster: Soul sportváltozat
2 napja – Autósvilág hírei -
Jégre vitték az Alfa Giuliettát
2 napja – Autósvilág hírei -
Leállt a Malév, kiábrándultság Ferihegyen
2 napja – Autósvilág hírei -
Karthikeyan kapta a HRT másik autóját
2 napja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 4.445.000 Ft Évjárat: 2012 / 1 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.050.000 Ft Évjárat: 2008 / 9 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.490.000 Ft Évjárat: 2012 / 1 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.340.000 Ft Évjárat: 2011 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.590.000 Ft Évjárat: 2006 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
Eladó alkatrészek
|
Ár: 25.000 Ft Bontott ventilátor eladó, jó állapotban, komplett, Logan, Logan MCV, Sandero, Rena... |
|
Gyári szabású és minőségű méretpontos szövetszőnyegek és szövet csomagtérszőnyegek... |
|
Ár: 9.000 Ft mondeo téligumi felnin- 185/65 r16- 2db 70% |


















