Újra eladósorban
Nem éri meg a visszavett autókra hajtani
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem érdemes magánutakon járni, jobb, ha kereskedőnél keressük – de minden esetben vigyázzunk a visszavett autókkal!
Tömegesen dőlnek be a hitelek, és az APEH is egyre több járművet gyűjt be. Az elvett vagy az ügyfél által a banknak visszaadott gépkocsik általában a finanszírozótól vagy az APEH-től vásárolhatóak meg közvetlenül. Az értékesítés több csatornán történik: internetes árverés, élő árverés, közvetlen ajánlattételi lehetőség, banki kereskedőpartneren keresztüli értékesítés útján.
A finanszírozók esetében sokszor egy központi telephelyen lehet a gépkocsikat megtekinteni. Ezeket általában nem lehet kipróbálni, csak a szemrevételezésükre, illetve a beindításukra van lehetőség. Ezért a gyakorlatlan magánszemély nem tudja a legfontosabb alkatrészek állapotát (például váltó, futómű, fékek) még csak felbecsülni sem, hiszen ez olykor még a kereskedőknek is nehézséget okozhat. Az értékbecslők jegyzőkönyvei ugyanis többnyire csak a hibát tartalmazzák (például nem indul el az autó), a hiba okát nem; az értékbecslőnek ugyanis nem kötelessége megkeresni azt, és azzal sem foglalkozik, mennyibe kerülhet a helyreállítás. Ez persze akár jól is elsülhet.
– Tudunk olyan esetről, amikor egy egyéves, kiskategóriás autót körülbelül az új ár feléért sikerült megvennie valakinek. Mivel az autó nem indult, a kereskedő arra számított, hogy nagyobb motorjavításra lesz majd szükség. Ennek ellenére a szervizben kiderült, hogy valaki szándékosan megrongálta az üzemanyagcsövet a tanknál, ami kívülről nem látszott, viszont a javítása csak pár ezer forintba került – mondja Földes Tamás, a Fővárosi Autópiac Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzáteszi, hogy persze ez üdítő kivétel.
Banki autókhoz bizonyos telepeken egyébként magánszemélyek, egyedi vásárlók is hozzájuthatnak – például az Erste M3-as telepén - kereskedő segítsége nélkül, de ez a gépkocsi állapotát tekintve jelentős kockázatot jelent, hiszen a megbízott értékbecslők jegyzőkönyvei olykor meglehetősen hiányosak, és a banknál e miatt utólag nem lehet reklamálni. Sajnos az is előfordul, hogy a leadás előtt szándékosan megrongálják az autót, ami a korábbi tulajdonos szempontjából egyébként értelmetlen dolog. A bank ugyanis minél kisebb értéken tudja értékesíteni az autót, annál nagyobb értékkülönbözetet próbál majd behajtani polgári peres vagy egyéb jogi úton a korábbi tulajdonostól, aki így a rongálással saját zsebe ellene dolgozik. Egy, a neve elhallgatását kérő szűkszavú banki alkalmazott azért elárulta: sokszor az is elég, ha az előző tulajdonos „benne felejt” néhány tojást, szalámis szendvicset stb. a járműben, amely aztán oszlásnak indul. A finanszírozók sokat tudnának mesélni, csak a legtöbben nem akarnak, ahogy az autókat begyűjtő vadászok sem. „Sorra hullanak a fejek a bankoknál” – tudtuk meg. Mindenki félti az állását, pláne akik még külföldről – például Romániából vagy Szlovákiából – is kapnak címeket.
Az APEH-nál kizárólag internetes árverésen értékesítenek. A http://arveres.apeh.hu weboldalon található az APEH portálja, ahol a plazmatévé és a márkás férfi alsónadrág (!) mellett autót is vehet bárki (jelenleg körülbelül 200 darabos a kínálat), akinek elektronikusügyfélkapu-regisztrációja van. A licitálás hasonlóképpen történik, mint a szabványos, erre specializálódott oldalakon. Az autó felbecsült értékének az ötven százalékáról indul a licit, és az veheti meg, aki a legnagyobb összeget kínálja a portékáért. Itt részletesen megadják a jármű paramétereit, állapotát, piaci árát, amelyet a képek tanulsága és a részletesebb leírás szerint olykor kicsit túlértékelnek – de minden autó megtekinthető, így talán valamelyest kisebb a rizikó. Ezen a portálon is széles a választék, a korai Suzukitól az egy-két éves Mercedesig, sőt, teherautók is szép számban vannak a honlapon, és találni igazi gyöngyszemeket is.
– Az APEH-os autók esetében gyakorlatilag ugyanazok a buktatók, amelyket korábban a banki visszavett autók kapcsán már említettünk. Mindkét esetben a tulajdonosok csődbe mentek, ezért az esetek nagy többségében az a jellemző, hogy nem vagy nem megfelelően tartották karban járművüket, mert azon a legegyszerűbb spórolni. A banki visszavett autók között jó esetben találhatunk akár egész jó állapotút is. Hiszen ha az adott típust forgalmazó szalon megy csődbe, az általa készletfinanszírozással vásárolt, eladásra felkészített, vagyis jó állapotú autók is bekerülhetnek a banki telepre – mondja Földes úr, aki azonban azt is hangsúlyozza, hogy a kellő szakértelem hiánya sok esetben többe kerülhet az ügyfélnek, aki maga vág bele az ilyen típusú autóvásárlásba. Mint mondja, közgazdasági tény ugyanis, hogy a kereskedő, ha esetleg veszteséget szenved el egy-egy autón, azt a többin behozza, a magánember viszont az esetleges rosszul elsült, nem megfelelő állapotú autó vásárlásának minden veszteségét saját maga viseli. Sok helyen egyébként ezért zárják ki a magánszemélyeket a vásárlásból. Magasabb árat kínálnak adott esetben, mint egy kereskedő, majd a licit leütését követően kiderül, hogy nem rendelkeznek megfelelő anyagi forrással, ezért bár felsrófolták az árat, mégsem viszik el az autót, amelyet így az árvereztető nem tud értékesíteni.
A Fővárosi Autópiacon kereskedők által vásárolhatunk bankos autókat (is), Földes úr ezt az utat ajánlja
Mindezek után világossá kezd válni, hogy külön az APEH-os vagy bankos autókra hajtani nem érdemes; odafigyelni már annál inkább! Egyes kereskedések ugyanis ráálltak arra, hogy a banki visszavett autókon csak a legszükségesebb javításokat végzik el, és esztétikai módosításokra kevésbé költenek – így tudják a piaci értékénél alacsonyabb áron kínálni a kocsikat. De azok a kereskedők, akik esztétikai és műszaki értelemben is felkészítik az autót, nem tudnak olcsóbban értékesíteni – ezért aztán a vevő számára sem derül ki, és ebben az esetben talán nem is fontos, hogy banki visszavett autót nézeget, és sokszor nem is tudódik ki az autó származása és előélete.
A Fővárosi Autópiac Kft. vezetője felhívja a figyelmet a jelenség várható hatására is: „Várhatóan az elkövetkezőkben újabb nagy mennyiségű visszavett autó özönlik be a használt autók piacára, és a nagyobb kínálat nyilvánvalóan árletörő hatású. Hiszen a vevő a kevesebb pénzéért is újszerű autót szeretne vásárolni, ezért válogat, a túlkínálati verseny pedig arra készteti a kereskedőket, hogy többet költsenek az eladni kívánt autókra. Mindez hosszú távon tehát akár előnyére is válhat a vevőknek.”
Besssy
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Nissan Juke 1.5 dCi Acenta teszt 
Harmadszor járt nálunk a Juke, az 1,6-os benzines szívó és turbó után ezúttal megkaptuk az 1,5-ös dízelt a középső, Acenta felszereltséggel. Akárcsak korábban, most is vegyes tapasztalatokkal gazdagodtunk.
Renault Koleos 2.0 dCi Bose teszt 
Frissítése után csúcsverziójával, legerősebb dízelével és leggazdagabb ellátmányával járt nálunk a Renault koreai szabadidő-autója. Leginkább terepen volt meggyőző.
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
- Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
-
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
Címlapon
Friss cikkek
Ismét terítéken az e-útdíj
Tegnap – Sztori
Közel egy éve írtuk, hogy kilométer-alapú útdíjfizetés válthatja a mostani matricást. Egy esztendeje 2013-at hallhattuk a bevezetés dátumaként, most szintén két év múlva, 2014-re várható.
Képviselőink nem lendítettek az újautó-piacon
2 napja – Sztori
Lehet okulni a parlamenti képviselők frissített vagyonbevallásaiból, hiszen önmegtartóztatók.
Autós hirdetések a Super Bowlon 
4 napja – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
-
Unicat Experience EX63-HD
4 napja – Nagyvas -
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
5 napja – Újdonság -
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
Múlt héten – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
Múlt héten – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
Múlt héten – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
2 hete – Nagyvas
Használtautó.hu
|
Ár: 1.580.000 Ft Évjárat: 2004 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 250.000 Ft Évjárat: 1989 / 12 Kivitel: lépcsőshátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.025.000 Ft Évjárat: 2009 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |






















