Csak tető legyen a fejünk, meg autónk fölött is!

Fizetett hirdetés

Nem foglal nagy helyet a kertből, nem is drága a nyitott garázs

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bármilyen garázs nagyon komoly védelmet ad a szabad ég alatt álláshoz képest, már a nyitott is, ami a leginkább költség- és helytakarékos.


Napjainkban a legtöbb ember életében fontos szerepet játszik az autó. Míg pár évtizeddel ezelőtt luxusnak számított, ma már szinte alap kellék, sokan el sem tudnák képzelni az életüket kocsi nélkül: azzal járunk dolgozni, nyaralni, esetleg visszük a gyerekeket óvodába, iskolába. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy autónk milyen állapotban van. Fontos, hogy rendszeresen karbantartsuk és mindent elkövessünk azért, hogy sokáig használhassuk. Ennek része az is, hogy olyan helyen tároljuk, ahol az időjárás viszontagságainak nincs, vagy a lehető legkevésbé van kitéve. Szerencsés helyzetben van, aki nem az utcán, hanem saját kertjében tárolhatja autóját. Nem mindenki kertjében fér el azonban egy garázs, az meg még kevesebb esetben oldható meg, hogy a házba építsük be az autó tárolására szolgáló helyiséget. Ezekben a helyzetekben lehet megoldás a nyitott garázs, ami nem foglal akkora helyet, mint a zárt, mégis megvédi az autót az esőtől, jégesőtől, hótól, a nap UV sugárzásától és a madárürüléktől is. A nyitott garázsok többféle anyagból készülhetnek, maga az elképzelés azonban igen egyszerű: tartóoszlopokon áll egy hatalmas tető, ami alá be kell állni az autóval, és az máris fedett helyen van.
Hirdetés
A nyitott garázs hatalmas előnye a zárttal szemben, hogy csak akkor foglalja a helyet a kertben, ha éppen használják is. Ha az autó nincs otthon, felszabadul a helye, így a kert tágasabbnak hat – csupán egy fedett részt kapunk, ami egy kerti parti közben akár még jól is jöhet, ha elered az eső. Arról se feledkezzünk meg, hogy egy nyitott garázs jóval olcsóbb is, mint egy zárt, hiszen sokkal kevesebb anyagra van szükség a megépítéséhez, a munkadíjról nem is beszélve. Mivel hamarabb elkészül, a befektetett munka, és ezáltal annak díja sem olyan tetemes, mint egy zárt garázs esetében.
A nyitott garázsok többfélék lehetnek: önálló épületként is felállíthatók, vagy a ház egyik falához szerelhetők. Ezek a három, vagy négy oldalukon nyitott, tetőként funkcionáló garázsok többnyire fából készülnek, tetejük lehet zsindelyes, lemez, vagy cserepeslemez, de szinte bármi, ami alkalmas arra, hogy megóvja az autót a víztől vagy a hótól. Nyitott garázst vehetünk készen is, de magunk is építhetünk, vagy építtethetünk. Utóbbi megoldás előnye, hogy a méret az autónak megfelelően alakítható, de több fáradtsággal jár, mint a kész változat.
A garázsépítés menete:
  1. Megfelelő tönkalapok elkészítése a tartópillérek alá (pillértartó horganyzott H-vasak szintén rendelhetők)
  2. Szakszerűen előregyártott szerkezet összeszerelése
  3. Tetőfedés: műanyag trapézlemezzel vagy cseréppel, stb.
  4. Faanyag festése tetszőleges színű vékony lazúrral


További információk: www.nyitottgarazs.hu, www.e-kert.hu
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?