Több Toyota és egy Lamborghini is segített a Mikulásnak
A Mikulásgyár szánjait idén leginkább a Toyota szállította, de a Jaguar sem maradt ki
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A jótékonyság egyben remek reklámfogás is lehet, idén a Toyota segítette leginkább a Mikulásgyár munkáját, de a Jaguar is kivette a részét az ajándékozásból.
Az új C-HR sokat segítette a Mikulásgyár munkáját, cserébe bemutatkozhatott a nagyközönségnek
A Toyota önzetlen hozzájárulásával csinálta magának a legjobb reklámot, idén a Mikulásgyár munkáját több új modelljükkel segítették. A Mikulás szánját és egyben Rudolfot egy piros Toyota Hilux váltotta, de a vadonatúj C-HR is nem keveset segédkezett, cserébe bemutatkozhatott a nagyközönségnek.
Egy Lamborghini Gallardóba is fér néhány ajándék, a Jaguar F-Pace pedig az új Star Wars filmre szállított gyerekeket
[BANNER type="1"] A Toyota mellett a Jaguar is sokat jótékonykodott az ünnepek alatt, például a vadonatúj F-Pace SUV-juk egy rohamosztagossal a kormány mögött szállította a gyerekeket a vadonatúj Star Wars mozi vetítéseire, valamint az Új Színház darabjaira. Nem forgalmazóként, hanem egyéni jótékony célból egy Lamborghini Gallardót is csodálhattak sokan a Mikulásgyár közelében. A felmatricázott sportkocsi rengeteg ajándékot hozott a rászoruló gyermekek számára.
A Mikulás mégis inkább az új Hilux felé húzott, ez hasonlított leginkább piros szánjára, és Rudolfból is elég sok rejtőzik a géptető alatt







