Rajzon a nyáron érkező új Opel Vivaro

Második generációjába lép az Opel Vivaro, harmadikba a Renault Trafic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Aki már próbálta, az tudja, hogy az Opel legjobb családi autója a Vivaro kisbusz. Ami lényegében egy második generációs Renault Trafic. Nyáron közösen megújulnak.

Első nemzedékével 1981-ben érkezett a Renault Trafic kisáruszállító, a második kereken 20 év múlva, 2001-ben jött az Opellel közös termékként, de meg kell hagyni, inkább Renault-ként. Nyáron pedig - ahogyan az már eddig is tudható volt - a Nissan Primastart is jelentő sorozat teljesen új, a Renault-nál harmadik, az Opelnél második generációjába lép.
Míg a Renault még rajzot sem közölt az újdonságról, az Opel skiccelve már mutatja és büszkén hirdeti: jön az új Opel Vivaro – új a design, a motorok és a technika, szóval minden, kívül-belül. Kora nyáron érkezik friss lendülettel a mindenes jármű a könnyű haszonjárművek szegmensébe, de már most vethetünk rá egy első pillantást. A Vivaro legújabb nemzedéke még takarékosabb, ugyanakkor erősebb motorokat ígér. Ehhez járulnak azok az élvonalbeli műszaki megoldások és felszerelések, amelyek a személyautók tipikus jellemzőivel és előnyeivel kényeztetik el a sokat közlekedő áruszállító sofőröket. Kívülről markánsabb és modernebb lesz az Opel Vivaro, szembeötlő, nagy hűtőmaszkjával és lendületes sarló motívumával az Opel személyautók karakteres vonalait veszi át. [BANNER type="1"] További részleteket mindkét gyártó hamarosan, az elkövetkezendő hetekre ígér a piacra nyáron kerülő áru- és családszállítókról, a Nissan pedig egyelőre még nem szólt arról, hogy a szintén azonos alapú Primastarból is jön-e új.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Rajzon a nyáron érkező új Opel Vivaro

  • 2018.07.02. at 03:18
    Permalink

    csodálkozom, h miután az Opelt megvette a PSA, az új Opel Vivarot továbbra is a Renaulttal közösen fejlesztik ki.
    (Opel Combot sem gyártják már a Fiattal közösen, bár megértem, mert az már kissé megfáradt, és némi ráncfelvarrás arra is ráférne, másrészt a PSA-nak ez a Berlingo-Partner duója jóval sikeresebb, m a Doblo)

Vélemény, hozzászólás?