Jövőre állítólag jön a 3 litert fogyasztó Citroën
Citroën Cactus a Frankfurti Autószalonon: élőben is csábító
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Korábban is tudtunk már róla szinte mindent, Frankfurtban pedig láthattuk is a Citroën olcsónak ígért és 3 litert fogyasztó autóját, sőt, azt is megtudtuk, hogy jövőre kapható is lehet a Cactus.
Már a Frankfurti Autószalon nyitása előtti héten megtudhattunk minden adatot a Citroën olcsónak ígért szabadidő-autó jellegű kisautójáról, a 4,2 méteres Cactus koncepcióról, helyi fontos információ azonban, hogy jövőre piacra is léphet
Négyajtós, négyüléses, de elöl-hátul egybeépített pados, középső tetőoszlop nélküli, hőtükrös panorámatetős a koncepció, a szériamodell pedig vélhetően józanabb lesz
Benzinmotorja mellé sűrített levegőt és hidraulikát társít a Hybrid Air hajtáslánc, így 3 l/100 km vegyes fogyasztást ígér. A műszerfal egy TFT-panel, a középkonzol is érintőképernyős. Az utastér gyári képeken korábbi cikkünkben látható
A karosszéria szürke betétei levegővel töltött buborékok, gyári néven "Airbump" elemek, tetszés szerint színezhetők, a kisebb koccanásokat nyom nélkül viselik






