Aranybarna Audi R8 a legínyencebb kínai vevőknek
30 példányos Audi R8 limitált széria Kínának
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem elég exkluzív egy 5,2 literes V10-essel hajtott Audi R8? Ha Ön kínai vevő, lecsaphat az aranybarna matt fényezésű, 30 példányos limitált sorozat egyik darabjára.
Aranybarna matt fényezésével kifejezetten Kína számára, 30 példányban készül az R8
19 colos grafitszürke alufelniken áll és persze gurul, nem is lassan
Az egyedi, "Cool Nordic Gold", azaz hűvös aranybarna matt fényezésű limitált széria az 5,2 literes, 525 lóerős, 530 Newtonméter nyomatékú V10-es, erősebbik R8-ra épül és mindössze 30 példányban fog készülni. Karosszériáján a fekete oldalpanelek is mattok, a lökhárítóbetétekre, a spoilerekre és a tükörházakra - szintén matt - karbonszálas betétek is kerültek.[BANNER type="1"]
Álló helyzetben is ugrik, 100 km/órára 3,9 másodperc alatt érhet
A külsőhöz hasonlóan barna-fekete Alcantara kárpitozású, karbonszálas műanyagokkal és polírozott alumíniummal bélelt az utastér. Természetesen vágott aljú a váltókapcsolást is kínáló kormánykerék
Hasonló betétek díszítik az Alcantara kárpitozású utasteret is, s jutott továbbá matt alumínium is az ajtókra, a sorszámozott váltókarra és a pedáltaposókra is.
Az összkerékhajtású, 6 fokozatú R tronic automata váltóval szerelt R8 különleges kivitelével is a gyári értékeket hozza, 3,9 másodperc alatt tud 100 km/órára gyorsulni, végsebessége 316 km/óra lehet.
A kellően gyors kínai vevők 2 628 000 jüanért, 422 820 euróért (uszkve 123 millió forintért), azaz egy "alap" R8 5.2 V10 R tronic árának bő két és félszereséért érhetik utol.







