Planet Earth néven érkezett az Omoda 5 limitált kiadása, ráadásul szimbolikus időpontban, a Föld Napján debütált, lévén a villanyhajtású változatról van szó, amelyet az autóipar szeret a környezetvédelemmel azonosítani.
Valószínűleg kevesen emlékeznek itt Európában a megboldogult Scion névre, a Toyota fiataloknak szánt almárkájára, pedig most egy erre emlékeztető modellel rukkoltak elő a japánok. Kár, hogy csak Amerikának.
A rendkívül ritka Toyotát akkora érdeklődés övezte, hogy a márka árverésre bocsátotta az autót, a befolyt összeg egy részét pedig jótékony célra fordítja. De miért is annyira különleges ez a GR Yaris?
Hamarosan indul a 2025-ös Dakar, amelyen a Dacia is indul, ennek apropóján egy jelengenerációs Dustert is felöltöztettek a homokfutó gúnyájába. Egyelőre ez az egy létezik belőle, de nem kizárt, hogy a kereskedésekben is feltűnik majd a különleges SUV.
A sportmodellek megszüntetésének bizony nyomós oka van. Ez pedig még véletlenül sem a környezetvédelem, a helyüket ugyanis még kevésbé környezetbarát modellek veszik át.
A limitált példányszámban gyártott Toyota GR Yaris Rovanperä
Edition és Ogier Edition modellek Magyarországon is elérhetővé válnak: két jótékonysági aukción lehet licitálni a különleges járművekre.