Új autó napi 500 forintért? Milliós beugró után mehet a bolt!
Ha leteszel 1,1 milliót, napi 500 forintért tied az új Toyota Aygo
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hazánkban is bemutatkozott az új Toyota Aygo, egyben vele a márka új, napi díjat hirdető finanszírozási ajánlata is.
Már hazánkban is elérhető a frissített Toyota Aygo, a márka finanszírozásával akár napi 500 forintért, persze hozzá kell tenni: 1,1 millió forintos beugró után
A héten alaposan bemutattuk már az új, Koppenhágában elsők között vezetett Toyota Aygót, ami a hét közepére már hazánkba is befutott. A vagány, orrán minden eddiginél dominánsabb X-motívumot hordó miniautó egyik legfőbb újdonsága az Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitás, bár ahogyan azt korábbi cikkünkben kifejtettük, bőven akad még benne újdonság.[BANNER type="1"]
Bár az Aygo továbbra is csakis 1,0 literes, turbó nélküli, de élénk benzinmotorral érhető el, már az eggyel nagyobb Toyotából, a Yarisból is van hibrid, a vagány C-HR pedig Európa legnépszerűbb hibridje
A Prius már 21 éve érkezett, de hazánkban ára miatt nem tud beférni a 10 legnépszerűbb újonnan eladott hibrid közé, a Toyota másik négy hibrid modellje (Auris, C-HR, RAV4, Yaris) viszont a lista első négy helyén áll, a Prius pedig használt autóként igen népszerű az importban
Míg hazánkban az Auris, Európában a C-HR a legnagyobb számban eladott hibrid, a vagány crossover minden korábbinál népszerűbbé tette a hajtásláncot
Ha már elsőségek, a Toyota Prius Plug-in a világ legnépszerűbb plug-in hybrid modellje, és ha már hibridség, a Toyota hazai hibrid márkanagykövete, Király Viktor másfél évnyi CH-R (természetesen hibrid) használata után egy nagyobb, természetesen továbbra is hibrid modellre, a RAV4-re váltott. A hibridek elsősége után a Toyota a hidrogén üzemanyagcellás hajtásláncok kapcsán is konkurensei előtt jár már, ezt nemrégiben a szériagyártású Miraival egy több száz kilométeres túrával bizonyította.
Amellett, hogy a Prius Plug-in a világ legnépszerűbb konnektoros hibrid autója, a Toyota a már több mint 5000 példányban elkelt üzemanyagcellás Miraival is egy új területen is letette névjegyét






Ne keverjük a hibridet a zölddel. Jó lenne látni egy statisztikát ahol a Toyota PHEV-jei (vagyis az az egy darab? modell) szerepelnek a többi PHEV-vel szemben.