Még több X-trát kapott – Toyota Aygo facelift menetpróba

Toyota Aygo facelift (2018) nemzetközi menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erős ráncfelvarráson esett át a japánok belépő modellje, az Aygo, amelyet elsők között próbáltunk ki. Mutatjuk, miben változott az egyik legnépszerűbb miniautó.


2005-ben dobta piacra a Toyota a PSA-val közösen fejlesztett kisautóját, az Aygot. A fiatal vásárlók körében hamar népszerűvé vált a modell, megjelenése óta már több mint 760 ezer darab talált gazdára. A második generáció 2014-ben érkezett, amely idén komolyabb változtatásokon esett át. A ráncfelvarrás során három dologra koncentráltak a mérnökök. A megjelenés és a motor mellett a személyre szabhatóságon is tovább finomítottak. Az új fejlesztések bizonyára tovább erősítik majd az Aygo A-szegmensben elfoglalt helyét, tavaly 6,6 százalékos piaci részesedéssel és 85 ezer darabos eladással büszkélkedhetett Európában.
Hirdetés

Toyota Aygo (2018) - méretek (mm)
Hosszúság Szélesség Magasság Tengelytáv Csomagtér (l)
3465 1615 1460 2340 168


Az eddig futó modellt is erőteljesen uralta az X-design, amely az orr- és farrészen egyértelműen megfigyelhető volt. Ezen tovább csiszoltak a dizájnerek, sokkal karakteresebb, 3D hatású X arculatot kapott a frissített változat. Az első lámpatestek teljesen megújultak, a nappali menetfényt immár egy hosszú, V-alakú LED csík alkotja, amely extrán hat az X-kinézetre az Aygo elején. A hátsó lámpatestek szintén új megjelenést kaptak, a LED-es technika itt sem maradt el. Mindezeken felül új színek és felnik jelentek meg. Egyes kombinációk külön nevet, pontosabban felszereltséget kaptak. Az X-cite magenta színével fog csábítani és kiugrani a mai utcaképből, míg az X-treme inkább a sportosságával. A fekete alap kék színű csíkokkal és díszítőelemekkel teszi különccé a kis városi cirkálót. Ezek a változatok az alap 14 helyett 15 colos felnikkel érkeznek, amely még menőbb kinézetet kölcsönöz nekik. A külső mellett a beltér is némileg felfrissült. Új burkolatok és színek jelentek meg, előbbiek közül egyesek a karosszéria színében díszeleghetnek.

A motorháztető alatt ugyanúgy az 1,0 literes, háromhengeres szívó benzines található, mint eddig, azonban alapjaiban tervezték át a blokkot. A hengerfej új, kettős üzemanyag-befecskendezőt kapott, a kipufogónyílás nagyobb lett, a szívónyílás alakján is módosítottak, amelynek köszönhetően még ideálisabb az égés. A kipufogóoldali vezérműtengely változó szelepvezérlést kapott, optimalizálták a hengerek hőháztartását, tovább növelték a sűrítési viszonyt, csökkentették a dugattyúk surlódását, a kipufogógáz-visszavezetési rendszer (EGR) hűtőt kapott, a kiegyensúlyozótengelyt is továbbfejlesztették.

Toyota Aygo (2018) - műszaki adatok
Normál Eco
Emissziós norma Euro 6
Üzemanyag Benzin
Hengerűrtartalom [cm3] 998
Hengerek/szelepek száma 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/5 (x-shift/5) kézi/5
Teljesítmény [LE/fordulat] 72 (6000)
Nyomaték [Nm/fordulat] 93 (4400)
Gyorsulás 0-100 km/h 13,8/15,2* 13,8
Végsebesség [km/h] 160
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 4,1 (4,2)* 3,8
CO2-kibocsátás [g/km] 93 (95)* 86
Saját tömeg [kg] 840-910 850-915
Megengedett össztömeg [kg] 1240
Abroncsméret 165/65R14 vagy 165/60R15


Ezeknek köszönhetően jobb hatásfokkal és kevesebb fogyasztással bír a motor, az alapjárati rezonanciákat is sikerült redukálni. A teljesítménye 72 lóerő, nyomatéka 93 Nm, amivel nem számít egy erőgépnek, városi használatra viszont bőven elég. 13,8 másodperces 0-100 km/órás sprintje mellett 160 km/h végsebességre képes, fogyasztása a menetpróbán végig 5 liter alatt maradt, attól függetlenül, hogy városban vagy autópályán hajtottuk. A normál mellett egy Eco változat is elérhető, amely hosszabb 4. és 5. fokozatot, csökkentett gördülési ellenállású abroncsokat, stop-start rendszert, valamint feljavított aerodinamikát kapott.

Extrákat tekintve a legjobb újításnak az Apple CarPlay és AndroidAuto támogatás bizonyul, amely a valóságban is jól teszi a dolgát. A Google Maps mellett a Waze appal is navigálhatunk, a rendszer működése pedig kellően gyors. Akik inkább a biztonságra mennek, nekik is tartogat újdonságot az Aygo. A ráfutásra figyelmeztető a gyakorlatban néha túlzottan be van parázva, ugyanis akkor is riaszt, amikor semmi veszély nincs, de inkább jobb ez, mintha akkor sem szólna, amikor baj van. A rendszer 10-80 km/h tartományban működőképes, ha a vezető részéről nincs beavatkozás, akkor pedig automatikusan fékez, és amennyiben lehetséges, meg is áll, csökkentve ezzel a ráfutásos balesetek kialakulását.

A koppenhágai menetpróba során pozitív eredménnyel zárt az Aygo. Kezes, jól vezethető autó, amely még 180 centis magassággal is kényelmes. A kormány bár csak fel-le irányba állítható, mégis megfelelő pozíciót tudunk beállítani. A tempomat helyett csak limitert kapott, amelynek kapcsolója az ablaktörlő alatt, a márkákra jellemző kis karon kapott helyet. Ezt a pár gombot simán lehetett volna integrálni a multifunkciós kormányra. A műanyagokon érződik, hogy belépő szintű modellben ülünk, az összeszerelés minősége viszont jó, nincs sehol recsegés, ropogás, nyikorgás. A futómű kényelmes, a menetdinamika városban elegendő, az 5 liter alatti fogyasztás örvendetes. A csomagtér alig több, mint 160 liter. Egy bevásárláshoz elegendő, viszont hosszabb utakra ne akarjunk elindulni a családdal vagy a barátokkal. Két kabinméretű bőrönd és pár apróbb kézitáska még elfér, ennél többel ne számoljunk.

Összességében egy szerethető autóval van dolgunk, nem véletlenül kategóriájának egyik legnagyobb számban eladott modelljéről van szó. A szívó motor és a japán technika minden bizonnyal hosszú éveken át gond nélkül fog majd szolgálni. Az árcédulák a kategóriában megszokotthoz képest alakulnak. Háromajtós változatban 2,69 millióról indul az Aygo, ötajtósban a belépő szint 3,18 millió. Az x-shift ötfokozatú robotizált váltó felára egységesen 270 ezer forint. Ötajtós manuálisnál maradva az arany középutat képviselő x-play felszereltség 3,35 millióért vihető haza, ha több egyediséget és extrát akarunk, akkor 4 millió környékén érdemes gondolkodni. A csúcsváltozat 4,245 milliót kóstál, mindez automatával megfejelve 4,515 millió forint. Hogy megér-e ennyit az Aygo, mindenki döntse el. Tény, hogy ennyiért nagyobb autót is lehet venni, de az közel sem lesz olyan trendi és vagány, mint egy egyedi igényeknek megfelelően összeállított Aygo.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?